Kiskereskedelem

Új időszámítás kezdődik januártól a jótállásban

Jön a termékek árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállás, egyértelmű javítási és cserehatáridő, illetve az elektronikus jótállási jegy.

A termék árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkkel, az elektronikus jótállási jegy bevezetésével erősítik a fogyasztók jogait az újévben hatályba lépő szabályváltozások – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán.

A közleményben Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta:

a jótálláshoz és szavatossághoz kapcsolódó rendelkezések 17 éve lényegében változatlanok voltak.

Megújításukat különösen időszerűvé tette, hogy a fogyasztóvédelemhez érkező panaszok legnagyobb hányada ehhez a területhez kapcsolódik.

Az elmúlt évek hatósági ellenőrzései alapján szinte minden második üzlet elmarasztalható volt kisebb-nagyobb jogsértésekben. Az új szabályok megkönnyítik a vásárlók garanciális ügyintézését, de a pontos határnapok a vállalkozásokat is segítik a fogyasztóbarát működésben – tette hozzá.

Fotó: Shutterstock

A vevő joggal várja el, hogy a drágább termékek minőségéért, használhatóságáért hosszabb ideig vállaljon felelősséget a gyártó.

A 2021. január elsejétől megvásárolt, 10 ezer és 100 ezer forint közötti árucikkekre a továbbiakban is egy, a 100 ezer forintnál drágábbakra azonban már két, a 250 ezer forint fölöttiekre pedig három évig érvényesíthető a jótállási igény.

A változtatás fenntarthatósági célokat is szolgál, hiszen tartósabb termékek előállítására ösztönöz, így csökkenhet az elektronikai és egyéb hulladékok mennyisége – áll a közleményben.

A termékek rendeltetésszerű használat ellenére bekövetkező meghibásodása óhatatlanul bosszúságot okoz. Gyakran csak többszöri utánajárást követően kapjuk vissza, ezért hosszú ideig nélkülözni kényszerülhetünk egy-egy háztartási gépet vagy telefont – hangsúlyozzák a közleményben.

A fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint egyes termékek szervizelése akár 70-100 napig is elhúzódhatott.

A rövidebb határidők, a legfeljebb háromszori javítás után előírt csere vagy pénzvisszafizetés megóvja a vevőket a tartós várakoztatástól. A rendelkezések egyértelműsítik, hogy a szavatossági, jótállási igények érvényesítése nem köthető az eredeti csomagolás meglétéhez – tették hozzá.

A közlemény szerint visszatérő probléma volt mostanáig, hogy a termék az elhúzódó vagy többszöri javítás miatt futott ki a jótállási időből. 2021. január 1-jétől a jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amíg a vásárló a szervizelés miatt nem tudja használni készülékét. A jótállási idő csak azután folytatódik, hogy a vevőt értesítették a hiba kijavításáról, és a termék ismét működőképes.

A jövő évtől a termék eladója elektronikus úton is átadhatja a jótállási jegyet, e-mailben, letölthető dokumentumként, applikáción keresztül vagy akár a kereskedő honlapján regisztrált felhasználói fiókba küldve. A vásárlónak azt legkésőbb a termék átvételét vagy üzembe helyezését követő napon meg kell kapnia. Az új lehetőség egyszerűsíti az adminisztrációt, csökkenti a cégek nyomtatási és anyagköltségeit, de alkalmazása nem kötelező.A jövőben az elektronikusan átadott számla egyben jótállási jegy is lehet, ha a tartalma mindenben megfelel a vonatkozó előírásoknak – tették hozzá.

Az ITM a szavatosság és jótállás szabályozásának teljes megújításával védi a magyar családokat és a tisztességes vállalkozásokat. A tárca a január elsejével hatályba lépő módosításokat több közleményben ismertette. A fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi majd az előírások betartását – írták a közleményben.

garancia Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jótállási jegy jótállás
Kapcsolódó cikkek