Kiskereskedelem

Akár bruttó 250 ezer is lehet a kezdő tescós bér

Folytatódnak a bértárgyalások a Tescónál, a hétfői már a második forduló lesz. A megállapodás vélhetően még odébb van, mindenesetre az egyeztetések menetét nemcsak az áruházlánc forgalmának alakulása, hanem a versenytársaknál, így a SPAR-nál és az Auchannál elért kondíciók is meghatározhatják.

Hétfőn folytatódnak a tárgyalások a 13 ezer főt foglalkoztató magyarországi Tesco 2021-es bérfejlesztésének mértékéről a vállalat és az érdekképviseletek; a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) között. Mivel az egyeztetések csak kedden kezdődtek, megegyezésre egyelőre nincs reális esély, ahhoz három-négy találkozóra szinte biztosan szükség lesz. A nyitófordulóban a Tesco általános tájékoztatást adott a február 28-án záruló üzleti év első háromnegyedének alakulásáról, a szakszervezetek pedig vázolták a bérfejlesztéssel kapcsolatos álláspontjukat, ehhez képest az újabb körben már több konkrétum várható.

Foto:Kallus György

Nagyban meghatározhatja a Tesco ajánlatát, hogy eddig hogyan alakult az üzleti éve, márpedig iparági forrásokból a Világgazdaság úgy tudja, a koronavírus-járvány az áruházlánc esetében is inkább a hipermarketeknek kedvezett, míg a kisebb alapterületű üzletek, azaz a szupermarketek és a kényelmi boltok esetében forgalmi szempontból meglehetősen vegyes a kép. A Tesco arról számolt be, hogy tavaly 3,8 milliárd, az elmúlt két évben pedig több mint 7,3 milliárd forintot fordított bérfejlesztésre. Ezáltal a legalacsonyabb elérhető bércsomag (alapbér, átlagos pótlékok) a cafetériával együtt tavaly március és augusztus között 275 ezer forint volt, szeptembertől februárig pedig 289 ezer forintra emelkedett.

Lapunk úgy tudja, így önmagában az alapbér havi bruttó 237 ezer forintnál kezdődik az áruházi munkakörökben, de attól függően, hogy az adott áruház mennyire frekventált helyen helyezkedik el, illetve mekkora forgalmat bonyolít le, ennél 10-20 ezer forinttal magasabb is lehet a belépő szint.

Ha azt vesszük alapul, hogy a SPAR-nál vagy az Auchannál tavaly minimum bruttó 245 ezer forint körül lehetett munkába állni, s ez az összeg a bértárgyalások után az idén 260 ezerig kúszott fel, akkor a versenyképes bérezést szem előtt tartva elvileg a Tescónál is keresztülvihető a legalább 250 ezer forintos bruttó bér, amely egyénenként változó módon egészülhet ki a pótlékokkal, juttatásokkal. Ezt támasztja alá az is, hogy a Covid-válság hatására ugyan keresletiből kínálativá vált a de a minőséget képviselő kiskereskedelmi dolgozókért változatlanul verseny van.

Értesüléseink szerint a Tesco, illetve a KASZ és a KDFSZ közös célja, hogy az áruházlánc új üzleti évének megkezdésére bérmegállapodás szülessen. De mivel az időszakhoz tartozó első havi bérek számfejtését csak március 20-a után kezdik meg, akár bő egy hónapig is elhúzódhatnak a tárgyalások.

Több üzletlánc már döntött

A közelmúltban a SPAR-nál, az Auchannál és a Metrónál is megszületett a bérmegállapodás, e téren a következő időszak a Tesco mellett az OBI-ról és a Penny Marketről szólhat. A kiskereskedelemben rendszerint legalább 30-40 ezer forinttal meghaladják a kezdő bérek a garantált bérminimum szintjét, amely februártól 4 százalékkal, 219 ezer forintra nő, ha pedig a szociális hozzájárulási év közben 2 százalékponttal 15,5 százalékra csökken, a szakmunkás-minimálbér további 1 százalékkal, 221,1 ezer forintra változik.

FRISSÍTÉS: A Tesco hétfőn, 14.02-kor arról tájékoztatta lapunkat, hogy az áruházlánc, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat nem hétfőn, hanem február 12-én, pénteken folytatják. Az új dátumot a felek időpontütközés miatt jelölték ki.

bér fizetés Tesco
Kapcsolódó cikkek