BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tavaly három évet ugrott előre az e-kereskedelem

Az online kiskereskedelmi forgalom 45 százalékos bővülést könyvelhetett el 2020-ban.

A GKI Digital és az Árukereső.hu legfrissebb közös kutatása szerint 2020-ban a belföldi online kiskereskedelmi forgalom 45 százalékos rekord bővülést követően, 909 milliárd forintos forgalmat bonyolított. A számok alapján mostanra kijelenthető, hogy a kezdetben csak az extra és az átterelt (kényszer) költések miatt lendületet nyerő online piac tavaly nem csak átmeneti sebességtöbbletet kapott, hanem olyan valós versenyelőnyt, amivel – ha jól gazdálkodik – akár hosszú távon is fenntartható növekedési pályára állhat, fogyasztók millióinak vásárlási szokásait alakítva át.

Mint írták, a koronavírus felgyorsította a digitalizációt, szintlépésre kényszerítette a lakosságot, fejlesztésre ösztönözte a kereskedőket és nem utolsó sorban átformálta a vásárlói szokásokat, így 2020-ban az online kereskedelem a korábbi évek folyamatos (16-18% közötti) bővülését alapul véve legalább 3 évet ugrott előre a fejlődésben. A lakosság év közben folyamatosan romló jövedelmi helyzetét, az extra költések miatt apadó családi kasszákat és a kiskereskedelem egészére jellemző gyenge évet is mérlegre téve, az online szektor 2020-as eredményei még inkább kimagaslók. Ez köszönhető annak is, hogy más ágazatokkal ellentétben az online szektort (és a kiszolgálásában résztvevő logisztikát) nem hátráltatták tömeges fertőzés miatti leállások vagy bezárások 2020-ban.

A külső körülmények kedvezően alakultak a szektor számára

Miközben a járvány és a vele együtt érkező intézkedések több ágazatra is kedvezőtlen hatást gyakorolva végigsöpörtek a gazdaságon, addig az online kiskereskedelmi szegmens forgalmát a kialakult járványügyi helyzet és a kényszer okán változó fogyasztói szokások is növelni tudták. A 2020-as szintugrás mögött az alábbi főbb folyamatok zajlottak:

  • A boltbezárások, kijárási korlátozások és tiltások tavasszal és az év utolsó hónapjaiban is mesterségesen terelték az online áruházak felé a vásárlókat.
  • Ezzel párhuzamosan a más ágazatból elbocsátott munkaerő szinte azonnal megjelent az online kiskereskedelmet (is) kiszolgáló logisztikai, szállítmányozási szektorban, ami megoldotta a területet évek óta kínzó munkaerő-hiányát.
  • Átformálódtak a vásárlási szokások, ami szélesebb vásárlói rétegek számára tette komfortossá az internetes rendelést.
  • Fotó: Shutterstock

    A koronavírus e-kereskedelemre gyakorolt hatása közvetve már 2020 első negyedévében is jelen volt, azonban a második negyedévre vált igazán meghatározóvá. 2020 tavaszán, a járvány első hullámának idején a legnagyobb, országosan ismert webáruházak online értékesítési számai a korábbi évek karácsonyi szezonjait idézték.

    Múló vagy hosszan tartó a lendület?

    A kereskedők stratégiáját alapjaiban érintő kérdésre nehezítette a válaszadást az, hogy a nyári hónapokban a kormány – sok más európai országhoz hasonlóan – lazított a járványügyi korlátozásokon, véget ért a digitális tanév, az emberek kiszabadultak a négy fal közül, és újranyitott a kereskedelmi és vendéglátó egységek többsége. Ezek együttese, plusz az eddigre csökkenő extra költések összességében egy „lassabb”, de még mindig kiemelkedő dinamikájú bővülést eredményeztek a harmadik negyedévben.

    Átalakultak az átvételi preferenciák

    A megnövekedett rendelésszám mellett a vírushelyzet a kézbesítési és átvételi szokásokat is formálta. Ezzel egyidejűleg – a pandémiától jórészt függetlenül – a legnagyobb kereskedők komoly logisztikai fejlesztésbe kezdtek. Terjedésnek indultak az érintkezés-mentes átvételt lehetővé tévő, önálló üzemeltetésű csomagautomaták, míg mások az akár aznapi kézbesítést is kínáló, saját szervezésű házhoz szállítási szolgáltatást fejlesztették. A kézbesítési-piac igazi nyertesének 2020-ban a futárszolgálatok tekinthetők, mivel a házhoz kért rendelések volumene emelkedett leginkább. A csomagpontok, saját átvételi pontok igénybevétele viszont átmenetileg csökkent a korlátozásoknak köszönhetően.

     

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.