BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A haladék nem kötelező

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A cégek többsége csőd esetén megpróbál mindent megtenni, hogy elkerülje a teljes összeomlást. Esetenként belemegy a "leghúzósabb" kompromisszumokba, de legalább némi fizetési haladékot igyekszik elérni. A csődtörvény értelmében a bíróság legfeljebb 30 napos fizetési haladékot engedélyezhet az adós számára. Ez azonban csak egy lehetőség. A tartozás részletekben történő kiegyenlítésére viszont a törvény nem ad módot. Egyebek közt erre hívta fel figyelmet egy felszámolási ügy kapcsán a Legfelsőbb Bíróság.

Az adós cég több mint hárommillió forinttal - és annak kamataival - tartozott a felszámolását kezdeményező vállalkozásnak. Kötelezettségét a bíróság előtt elismerte, de 60 napos fizetési haladék engedélyezését kérte. Az engedélyezésről alakszerű határozatot nem hozott a bíróság. Időközben hónapok teltek el, az adós cég nem igazolta, hogy teljesítette tartozását. A bíróság elrendelte a felszámolást.

Végzését az érintett megfellebbezte, arra hivatkozva, hogy az igazságszolgáltató fórum nem bírálta el a fizetési haladék iránti kérelmét. Erről - érvelt - alakszerű határozatot kellett volna hozni, és a cég, remélvén, hogy beadványáról kedvezően döntenek, ennek kézhezvételétől számította volna a részletfizetési határidőt. Ám több kérdésben is tévedett, illetve hiába reménykedett.

A Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta fellebbezését. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság szabályosan járt el. Az indokolásban kifejtette: a csődtörvény nem 60, legfeljebb 30 napos határidőt adhat a tartozás kiegyenlítésére. A törvény megfogalmazásából az is egyértelmű, hogy a fizetési haladék engedélyezése a bíróság számára csak lehetőség, tehát nem kötelező kedvezően elbírálni az adós kérelmét. Következésképpen, mutatott rá az LB, téves az adósnak az a jogi álláspontja, hogy a bíróságnak alakszerű határozatot kellett volna hoznia. Ilyen kötelezettség nem terheli. Hasonlóképpen tévedett a cég abban is, hogy részletfizetést kaphat. A bíróságnak nincs lehetősége, hogy ezt a megoldást engedélyezze.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.