Módosuló személyi jogok
Az igazságügyi tárca tervezete teljes mértékben kicseréli a Ptk. személyhez fűződő jogok védelméről szóló fejezetét -- mondta lapunknak a polgári jogi kodifikációs titkárság vezetője, Sáriné Simkó Ágnes miniszteri biztos. A minisztérium által elkészített módosító javaslatot elküldték a többi tárcához, társadalmi érdekvédelmi szervezetekhez és az ombudsmanokhoz, majd észrevételeiket figyelembe véve újra átdolgozzák a tervezetet, amit a kormány elbírálása után 2001 elején terjesztenek a parlament elé.
A tervezet kiterjesztené a hátrányos megkülönböztetés tilalmát: míg jelenleg csupán nem, felekezet, faji és nemzetiség szerinti diszkriminációt büntet a törvény, addig a tervek szerint tiltanák a társadalmi helyzet, politikai nézetek, életkor, etnikai, családi állapot, képzettségi szint, értelmi és testi fogyatékosság miatti diszkriminációt is. A törvénytervezet szerint a lista korántsem zárt, a tipikus példákon kívül még további elemekkel bővülhet a gyakorlatban. A jogsértők szankcionálására több új, illetve módosuló lehetőséget is felsorol a tervezet: nem vagyoni kártérítést, valamint a megkülönböztetésből fakadó anyagi előnynél magasabb közérdekű bírság kifizetését.
A tervezetben új elem a sajtóelégtétel intézménye, mely kiterjed például az engedély nélkül közölt fotókra, levelekre. A felperes közleményben közölhetné kifogásait. Ezenkívül az üzleti titok nyilvánosságra hozásának elrendelését is lehetővé tenné a törvénytervezet, ha az érintett cég hitelezőjének vagy munkatársának jogos érdeke úgy kívánja.


