BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A menhely nem jelent menedéket

"Önkéntes ingatlanközvetítők" pár ezer forintért kínálják az üres lakások címeit a hajlékra szorulóknak a főváros VII. kerületében. Az önkormányzat 50 kilakoltatási ügyben már a bírósági szakaszban tart, a jogtalan lakásfoglaló családok számát azonban ennek háromszorosára becsülik.

A főváros jelenleg is dolgozik azon az egymilliárd forintos, a Gazdasági Minisztériumnak benyújtandó pályázaton, melyből, terveik szerint, 100-130 szociális célú lakást lehetne építeni. Emellett Budapest 100 millió forintos pályázatot írt ki a kerületi önkormányzatoknak szociális átmeneti otthonok létrehozására.
A VII. kerület -- ahol mintegy 150 illegális lakásfoglaló élhet -- körülbelül 24 férőhelyes átmeneti otthont tudna építeni az általa megpályázott pénzből. Németh Margit, a kerület szociális irdodájának vezetője elmondta: a kialakult helyzet a 22-es csapdája. A családok pár ezer forintért a kerületet jól ismerő zugkereskedőktől "megvásárolják" az üresen álló ingatlanok címeit, és beköltöznek. Kihasználják, hogy a gyermekvédelmi törvény szerint egyetlen kiskorú sem tehető az utcára. Az átmeneti szállás sem jelent megoldást számukra, a pénz- és lakáshiány pedig a családok hosszú távú szétszakításához vezethet. A kerületnek egy gyerek elhelyezése 3-4 ezer forintjába kerül naponta, évente pedig 20-25 ezer -- nemcsak lakhatással kapcsolatos -- szociális ügy, kérelem fut be az irodára.
November 8-a óta egyébként értelmezési viták folynak az önkormányzatok szociális osztályain. Az Alkotmánybíróság (Ab) akkor mondta ki: "A megélhetési minimum garantálásából konkrétan meghatározott részjogok -- így a lakhatáshoz való jog -- mint alkotmányos alapjogok nem vezethetők le. E tekintetben az állam kötelezettsége és ebből következően a felelőssége nem állapítható meg." Ikvai Szabó Imre, a fővárosi önkormányzat szociálpolitikai irodavezetője szerint központi beavatkozás nélkül az önkormányzatok -- forráshiány miatt -- nem tudnak eleget tenni annak az alapkövetelménynek, miszerint minden állampolgárnak biztosítani kell az emberi méltósághoz való életfeltételt. A hajléktalanszállókat és -menhelyeket senki sem tekintheti megfelelő és megnyugtató biztosítéknak -- tette hozzá a szakember.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.