Visszarendeződés a csokoládépiacon: a kakaó olyan olcsó lett, hogy már nem érdemes a kiváltásával vacakolni
Visszatér az édes élet a csokiimádók számára, ismét megfizethető lesz az édesség, lesz is belőle bőven, ráadásul az ilyen-olyan kakaópótló készítményektől, ízfokozóktól is könnyű búcsút lehet venni. A világpiaci kakaóárak a 2024-es szezonban értek a csúcsukra, a termény egy év alatt hatszorosára drágult, miután a termelő országokba az ültetvényeket megtépázta a szokatlanul kemény időjárás.

Az ár a történelmi csúcsról lassan, de biztosan ereszkedni kezdett, s ma ott tartunk, hogy az édességipar nélkülözhetetlen alapanyagáért "csak" a válság előtti időszak dupláját kell fizetni, miközben a történelmi csúcs harmadára esett vissza a tőzsdei ár.
Lefelé szánkázik a kakaó világpiaci ára
A kilátások rendkívül biztatóak, az idei termésre adott becsléseket rendre felfelé módosítja a világpiacot gyakorlatilag ellátó két ország:
- Elefántcsontpart
- és Ghána.
Előbbi egy héttel ezelőtt a korábbi 1,8-1,9 millió tonnás termésről 2,2 milliósra emelte a becslését a kedvező időjárási viszonyokra hivatkozva. Aggodalomra persze mindig találni okot, most az El Nino éghajlati jelenség Nyugat-Afrikára vonatkozó idei hatásait monitorozzák a meteorológusok.
A május és július közötti kritikus időszakban azonban legfeljebb 67 százalékos esélyt adnak arra hogy extrém szélsőségek időjárási viszonyok alakuljanak ki a térségben, károsítva az ültetvényeket. A tavalyi termés is jó volt, a tartalékok szintje olyan magasra nőtt, ami egy esetleges negatív időjárási hatást is kompenzálni képes. A lényeg, hogy
az ellátás stabil és egyre bőségesebb, ami lefelé nyomja az árakat, s ez előbb-utóbb a boltok polcain is láthatóvá válik.
A gyártók a kakaó drágulásával égbe szökött csokoládéárakat különféle praktikákkal próbálták letörni, ezek közül egynémely sikeresnek is bizonyult, mások – például a sunyi módon véghezvitt súlycsonkítás – kemény bírságokat vont maga után.
A Milka csokikat gyártó Mondelezt például a napokban – nem jogerősen – elítélte egy német bíróság a fogyasztók megtévesztése miatt, mivel 100 grammos táblás csokijukat egyik napról a másikra 90 grammosként kezdték árulni, s erről nem tájékoztatták megfelelő módon a vásárlókat.
A súlycsonkítástól a recepthamisításig
A zsugorinfláció névvel jellemzett jelenség persze nem csak náluk ütötte fel a fejét, a hazai tejföl pédául már lötyög a régi műanyagcsomagolásban, miután 1 kilóról 850 grammra vitték le a betöltött mennyiséget, hogy ne legyen annyira feltűnő a termék drágulása.
Az édesiparban a kakaótartalom csökkentésével párhuzamosan többi, olcsóbban beszerezhető hozzávaló mennyiségének növelésével is próbálkoztak, így lettek vastagabbak a nápolyiban az osztyaszeletek a töltelék rovására, vagy növelték termékben a hozzáadott gyümölcs dózisát.

A kakaó kiváltására is történtek biztató kísérletek, a német Planet A Foods startup Európa legnagyobb csokoládégyártója, a svájci Barry Callebaut szakmai irányítása mellett napraforgómagból, szőlőmagból, zabból és más növényi összetevőkből vegyített pótlékot kreált, melyet ChoViva néven hoztak forgalomba nagy sikerrel. A ChoViva íze rendkívül hasonló a kakaóból készült csokoládéhoz, hosszabb távon megfelelő alternatíva lehet.
A tradicionális csokoládégyártók közül többen ügyet sem vetettek a kakaó drágulására, azt úgy ahogy volt, "lenyelették" a vásárlóikkal, s még jól kerestek is rajtuk. Így tett például a minőségi termékeiről világhírű svájci Lindt & Sprüngli. Olasz versenytársa, a többi között
- a Nutella
- a Kinder-család,
- a Raffaello,
- a Mon Chéri,
- a Ferrero Rocher,
- és a Duplo
termékeiről ismert Ferrero érdekes választ adott a Reuters érdeklődésére. Hangsúlyozták, hogy az összetevők rövid távú árváltozásainak nem lehet hatása a klasszikus receptúrára, de arra nem feleltek, hogy a kakaómennyiségen átmenetileg változtattak volna.
A próbálkozásoknak vége: győzött a kakaó
Nem mindenki volt ennyire hagyományőrző. Az amerikai Hershey-nél most bejelentették, hogy visszatérnek az eredeti receptekhez és a kakaótartalmat is ennek megfelelően emelik azután, hogy pótlékokkal váltották ki egy részüket. Igaz, ők a csomagoláson ezt fel is tüntették, a csokoládé helyett a "csokoládés" édességre váltottak, de ennek most vége.
Ehhez persze az is kellett, hogy a mogyoróvajas töltelékű csokibevonatos ikonikus termékük, a Reese's tallér feltalálójának unokája tiltakozzon a változtatás ellen. Eredményesen, hiszen a Hershey a jövő évtől valamennyi termékénél "rehabilitálja" a kakaót és visszatér a gyökerekhez.

Roger Bradshaw független édesipari szakértő szerint az engedékenység mögött sima üzleti megfontolások is meghúzódnak, a helyettesítő termék drágább lett a piacon elérhető természetes alapanyagnál, a kakaónál, Úgy véli, egy éven belül a legtöbb édesipari cég követi a Hershey példáját.
A világ csokoládé-alapanyagának negyedét szolgáltató Barry Callebaut-nál is a helyettesítő termékek kiszorulásával számolnak, a kakaó olyan olcsó lesz, hogy egyszerűen nem éri meg a pótanyagokkal vacakolni. Ők a csokoládé iránti keresletnövekedésnek köszönhetően éves összevetésben akár 5 százalékkal is növelhetik eladásaikat az augusztussal záródó fél évben.
A kereslet felfutásában nagy szerepük van a kiskereskedelmi láncoknak is, melyek tavaly nyártól összehangolt támadást intéztek a csokoládéárak csökkentése érdekében, és célt is értek a beszállítóiknál.


