BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar Péter: Nem akartam kemény lenni, de ez egy súlyos ügy

A miniszterelnök szerint jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról. Magyar Péter részleteket közölt az azbesztszennyezéssel kapcsolatban.

Jól haladnak a tárgyalások a Magyarországnak járó uniós forrásokról – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Bécsben magyar újságíróknak nyilatkozva, miután udvariassági látogatást tett Alexander Van der Bellen osztrák államfőnél, nem sokkal azt követően, hogy Cristian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt.

Magyar Péter magyar miniszterelnök Bécsban
Magyar Péter szerint  jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról / Fotó: Illyés Tibor / MTI

A kormányfő jelezte, hogy a hét eleje óta Budapesten tartózkodik az Európai Bizottság delegációja, és maga is váltott levelet Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével az uniós források ügyében.

Magyar hozzátette, hogy most arról van szó, hogy milyen projekteket tudunk elfogadni, és tud elfogadni az Európai Bizottság, amelyeket még végre lehet hajtani záros határidőn belül.

„Az előző kormánynak több éve volt arra, hogy hazahozza és lehívja az uniós forrásokat, valamint megvalósítsa a közlekedési, egészségügyi, energiahatékonysági beruházásokat, de ezzel nem élt és otthagyta a magyar embereknek járó sokezer milliárd forintot, amelyet most pár hónap alatt kell hazahozni. Azért fogunk dolgozni, ha kell, minden nap nyáron, hogy a lehető legtöbb uniós forrást haza tudjuk hozni a magyar vállalatoknak és a magyar embereknek” – mondta a miniszterelnök.

Magyar Péter: nem kemény, csak őszinte akartam lenni az azbesztszennyezés ügyében

A miniszterelnök megfogalmazása szerint nem kemény, hanem őszinte akart lenni az osztrák kancellárral az azbesztszennyezés ügyében. A magyar újságíróknak arra a felvetésre, hogy a Christian Stocker osztrák kancellárral tartott sajtótájékoztatón elég keménynek, szókimondónak tűnt az azbesztszennyezés ügyében, úgy válaszolt: „jó hangulatú, előremutató megbeszélést folytattak a kancellárral, akivel őszinték voltak egymással”.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az azbesztszennyezés problémája súlyos, nem most keletkezett, és amellett, hogy szeretnének gyors megoldást keresni, a felelősöket is szeretnék megtalálni.

Hozzátette, hogy szerinte az osztrák vezetés is tudja, hogy ez súlyos probléma, amit minél gyorsabban meg kell oldani.

„Úgyhogy én nem kemény akartam lenni, csak őszinte, és szerintem ezt teljesen jól fogadta a kancellár úr” – húzta alá Magyar Péter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.