BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tánc közben üzletelnek az Opera-bálon

ben február 24-én tartják a budapesti Opera-bált. Az első ilyen mulatságot 1886-ban rendezték az Ybl-palotában, majd hosszú szünet után 1996-ban újították föl a hagyományt. Mint a szervezőiroda vezetőjétől, Korcsmáros Pétertől megtudtuk, az első években még veszteséges vállalkozás 1999-ben már nullszaldós volt, persze a támogatások révén, hiszen a jegyárakból a mintegy 90 milliós költségeket nem lehetne kigazdálkodni.

A jegyárakat évek óta német márkában adják meg, és ez öt év óta állandó, a forintban fizetőknek azonban -- sajnos -- követniük kell az árfolyamváltozásokat. Eszerint az egyszerű belépő, amely a műsor megnézésére jogosít italfogyasztással, 250 márkába kerül (áfa nélkül). Páholyt személyenként 1000 márkáért lehet bérelni, itt szolgálják föl a Gundel-vacsorát is. Az gazdasági élet tényezői általában már a bál utáni napon lefoglalják a következő évi helyeket, az asztalokhoz partnereiket, egy-egy szaktárca magas rangú hivatalnokait is meghívják. Korcsmáros szerint ma már nem egyszerű társasági esemény az Opera-bál, hanem fontos üzleti találkozóhely is.
Jövőre Verdi-év lesz, így Giuseppe Verdi halálának 100. évfordulójára az operakomponista műveiből állítják össze a műsort, amelynek vendége Pietro Ballo lesz a mantuai herceg szerepében, fellép Fonyó Barbara, Szentpéteri Csilla és Berkes János. Fonyó tavaly elnyerte a Deutsche Telekom ösztöndíját. Az idén is két fiatal énekest támogat a cég, a versenyre a meghallgatást január 8-án tartják, a nyerteseket is bemutatják a bálon. Várják a mulatságra a L''Oréal egyik sztárját is.

ben február 24-én tartják a budapesti Opera-bált. Az első ilyen mulatságot 1886-ban rendezték az Ybl-palotában, majd hosszú szünet után 1996-ban újították föl a hagyományt. Mint a szervezőiroda vezetőjétől, Korcsmáros Pétertől megtudtuk, az első években még veszteséges vállalkozás 1999-ben már nullszaldós volt, persze a támogatások révén, hiszen a jegyárakból a mintegy 90 milliós költségeket nem lehetne kigazdálkodni. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.