Az előre rögzített témák megtárgyalása után az "egyebek" közt hozta szóba a svéd kormányfő a JAS--39 Gripenekre december elején tett ajánlatot. Göran Persson semmiféle nyomást sem gyakorolt Orbán Viktorra, a harci gépek ügyét nem kötötte össze az Európai Unió bővítésével -- mondták el illetékes helyen lapunknak.
A svéd Saab és a brit BAe Systems együttműködésével készülő Gripenekre december elején tettek konkrét ajánlatot Magyarországnak. A 24 darab korszerű gép ára információnk szerint 1,5-2 milliárd dollár, és legkevesebb öt év türelmi idő után 15 esztendő alatt kellene törleszteni.
A kormány a közeljövőben dönt a következő két-három évre szóló elképzelésekről, a MiG--29-esek korszerűsítéséről, és a tervek szerint az első fél évben határoz a közép- és hosszú távú fejlesztés (használt, majd új nyugati típus beszerzése) elveiről.
A Magyarországnak tett ajánlat része egy 698 millió euró értékű ipari együttműködési program, és kilátás van további beruházásokra akkor is, ha Budapest úgy dönt, hogy nem vásárol svéd vadászrepülőket. Az ügylet részeként számos svéd nagyvállalat is, mint az Electrolux, az Ericsson, a Volvo és a Scania, bővítené magyarországi tevékenységét.
Svédország intenzív kampányba kezdett, hogy harci gépeit értékesítse Kelet-Európában, mindenekelőtt Cseh- és Lengyelországban, valamint Magyarországon. A Gripen gyártói szerint a következő tíz évben körülbelül 2000 harci gépet lehet eladni a volt szovjet blokkban, s ebből 20 százalékos részesedést szeretnének megszerezni, írta az AFP.
Hétfőn jelentették be, hogy a svéd--brit vállalkozás 30 darab Gripent ajánlott fel Ausztriának, amely még 2005 előtt a 15 évvel ezelőtt a szintén a Saabtól vásárolt 24 Drakent cserélné le.
Január elején a Saab--BAe 16 új Gripent ajánlott ötéves ingyenes kölcsönzés keretében Lengyelországnak, vásárlási kényszer nélkül, és vállalná a lengyel pilóták kiképzését is. A lengyel kormány a várakozások szerint június előtt dönt, kitől vásárol. Tavaly márciusban a cseh kormány elvi megállapodást írt alá 36 Gripenre, másfél milliárd euró értékben. Ennek része szintén egy ipari együttműködési megállapodás, a gépek áránál nagyobb értékben. Prága a várakozások szerint még januárban tenderezteti 24-36 darab új vadászgép vásárlását. Az ügylet becsült értéke 2,9 milliárd euró.
Eddig a svéd légierő rendelt 204 Gripent, Dél-Afrika pedig 28-at.