Létrejön a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatal
Az ügykezelők és fizikai alkalmazottak köztisztviselői munkaviszonyának megszüntetése, meghatározott körben vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség bevezetése, a főtisztviselői kar intézményének létrehozása -- ezek a legfontosabb rendelkezései a hét végén a Belügyminisztérium által a parlamenthez benyújtott, s a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992-es törvény tervezett módosításának. A jogszabály a tervek szerint július 1-jével lépne hatályba.
A tervezet a különböző köztisztviselői beosztásokban dolgozóknak eltérő időközönként írja elő a vagyonnyilatkozat-tételt, így például helyettes államtitkári szinttől felfelé évente, főosztályvezetőknek, osztályvezetőknek kétévente, a közbeszerzési eljárásban közreműködőknek (beosztásuktól függetlenül) ötévente kell számot adniuk saját és a velük egy háztartásban élő családtagjaik anyagi helyzetéről. A nyilatkozatok titkosak, azokat az átadást követően a munkáltató összeveti az előző vagyonnyilatkozattal, megvizsgálva, hogy az esetleges vagyongyarapodást fedezik-e a dolgozó törvényes jövedelmei. Ha ennek ellenkezőjét állapítja meg, illetve ha érdemi bejelentés érkezik egy köztisztviselőről, akkor a munkáltató a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatalhoz fordul.
A hivatal vezetőjét a belügyminiszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki. A vagyonnyilatkozatok egy példányát a hivatalnak kell megküldeni, amely azt tíz évig őrzi. A hivatal a vagyonnyilatkozatok ellenőrzése során szakértőket rendelhet ki, személyeket hallgathat meg -- ám erre senkit nem kötelezhet --, s más szervektől adatokat szerezhet be. Eljárásainak megállapításáról a hivatal a munkáltatót értesíti, ez utóbbi feladata a jogkövetkezmények -- elbocsátás, feljelentés stb. -- levonása. A hivatal szervezetére, működésére, valamint az ellenőrzési eljárás lefolytatására vonatkozó részletes szabályokat később kormányrendeletben kell meghatározni.
A törvényjavaslat indoklása szerint a tervezet számos eleme a köztisztviselői életpálya vonzóbbá tételét szolgálja, ilyen többek között az előmeneteli pálya besorolási fokozataihoz kapcsolódó szorzószámok lényeges emelkedése, az előrehaladás dinamikájának változása, a teljesítményértékelés alapján adható magasabb illetmény.


