Rogán Antal elnöki kabinetfőnök lapunknak adott tájékoztatása szerint a Fidesz országos elnökségének péntek-szombati ülésén a párt választási felkészülése lesz az egyik napirendi pont. Úgy tudjuk, a téma előadója értelemszerűen Kövér László elnök lesz, aki írásos előterjesztésben rögzítette a párt ezzel kapcsolatos feladatait. Az még nem egyértelmű, hogy a Fidesz a tanácskozást követően véglegesíti és nyilvánosságra hozza-e álláspontját az FKGP-vel, illetve az MDF-fel kötendő választási szövetségek ügyében. Mint arról többször beszámoltunk, a párt vezető politikusai előbb az elmúlt év, majd 2001 januárjának végére tették a megállapodás megkötésének "utolsó" időpontját, ám ez a törekvésük egyrészt az MDF ellenállásán, másrészt az FKGP botrányain és népszerűségvesztésén megbukott.
Az elnökség mostanit megelőző első többnapos, "stratégiaalkotónak" minősített tanácskozásán, 2000 májusában a testület Kövér Lászlót megbízta azzal, készítse el a párt stratégiai programját. Információink szerint a tervezettnél lassabban készülő -- több, a programíróknak megszabott határidő lejárt már -- dokumentum elemeiről is szó lesz a hét végi konzultáción, amelyen egyébként nemcsak elnökségi tagok, hanem mások mellett Stumpf István kancelláriaminiszter is részt vesz. A Világgazdaság megtudta: a választási programot a tavasz folyamán -- elképzelhető, hogy a párt soron következő tisztújító kongresszusa alkalmából -- "vitairat" formájában hozzák nyilvánosságra. A Fidesz 1996 végén "dobta be" a köztudatba a vitairat és egyúttal a "polgár" fogalmát, amikor is "a polgárokkal folytatandó párbeszéd" jelszavával jelentette meg A polgári Magyarországért című dokumentumot. Azt még nem tudni, hogy a régi, beváltnak tekintett formát milyen tartalommal és milyen "hívószavakkal" töltik meg, de az nyilvánvaló: a középpontba a kormány sikeresnek minősített intézkedései kerülhetnek. Rogán Antal elmondta még: az elnökség ülésén Orbán Viktor miniszterelnök beszámol a következő másfél év kormányzati teendőiről is.
A Fidesz országos választmánya február 10-én dönt a tisztújító kongresszus összehívásáról -- tudta meg lapunk Szita Károlytól. A testület általános alelnöke elmondta: májusi időpontot kívánnak megjelölni. Az ov jövő szombaton dönt a párt 2001. évi költségvetéséről és 2000. évi gazdálkodásának zárszámadásáról is.
A májusi kongresszuson teljes tisztújítás lesz, s a lapunk által megkérdezett politikusok mindegyike úgy vélte, nincs realitása annak, hogy Kövér Lászlót valaki más váltsa az elnöki tisztségben. A Fidesz emellett várhatóan dönt alapszabályának módosításáról is, miután az Európai Néppárthoz történt csatlakozása miatt törölnie kell a dokumentumból a párt Liberális Internacionáléhoz tartozásáról szóló passzust.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.