BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Happy End közpénzt költött

Az Országimázs Központ csak két közbeszerzési eljárást indított a kormányzati kommunikáció és dokumentáció külső munkáinak elvégzésére, melyet a Happy End Kft. és az Ezüsthajó Kft. nyert meg. A keretszerződések néhány millió forintról szóltak, de azok alapján közbeszerzés és nyilvános kihirdetés nélkül milliárdos szerződéseket kötöttek, kizárólag közpénzekre.

Az Országimázs Központ (OK) milliós nagyságrendű közbeszerzési eljárások alapján milliárdos szerződéseket kötött a Fidesz volt kampánycégével, a Happy End Kft.-vel és a hozzá kapcsolódó Ezüsthajó Kft.-vel -- ez derül ki abból az összeállításból, melynek közlésére a Fővárosi Bíróság kötelezte a Miniszterelnöki Hivatalt. A dokumentum szerint az OK összesen öt közbeszerzési eljárás alapján 168 szerződést kötött, mintegy négymilliárd forint értékben. Ebből egy szerződést a Magyar Posta Rt.-vel kötöttek a kiadványok terjesztésére, kettőt a Magyar Gallup Intézet Kft.-vel 25 millió forintos keretszerződés alapján, kettőt összesen 15 millió forint plusz áfa értékben (az OK kommunikációjának tervezésére) a Klapp Ügynökség Kft.-vel, a további összegre a Happy End Kft.-vel és az Ezüsthajó Kft.-vel szerződtek.
Az Ezüsthajó Kft.-vel 1,288 milliós havi általánydíjra szerződtek, és az igazolt költségek 15 százaléka illette ügyleti díjként a céget. A négyéves (!) keretszerződésből nem derül ki, hogy a produkciók teljes költségét megtérítik-e, mert az eseti megbízásokra közbeszerzési eljárásokat már nem írtak ki, így azokat nem is versenyeztették meg. A havi átalány felett feltehetően a költségek 15 százaléka a cég haszna, de ennek összegéről csak a szerződések tartalmának ismerete után lehet képet kapni.
A Happy End Kft.-vel kötött, ugyancsak négyéves keretszerződés szerint (amely átnyúlik a következő ciklusra) a céget havi 3 millió forint plusz áfa ellenszolgáltatás illeti meg. Erre a szerződésre hivatkozva kötöttek meg azután milliárdos egyedi szerződéseket közbeszerzési eljárások nélkül (így a tavaly augusztus 20-i egymilliárdos költségen kívül az sem tudható, hogy egyenként mennyire szerződtek). A Happy End havi 3 milliós közbeszerzési eljárás nyerteseként jutott milliárdos megrendelésekhez.
Keller László és Veres János (MSZP) képviselők a kimutatás alapján tegnap újra a Fővárosi Bírósághoz fordultak, mivel bizonyítást nyert, hogy minden szerződés teljesítése közpénzből történt, így az adatvédelmi biztos állásfoglalása alapján betekintést kérnek a számlákba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.