BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elutasító az FKGP elnöksége

Nem tartja szükségesnek az FKGP országos elnöksége sem a frakcióval együttes ülést, sem az országos nagygyűlés összehívását -- derült ki a testület tegnapi ülését követően, melyen a képviselőcsoport hétfőn tett javaslatait is megvitatták.

A pártot és annak politikai irányvonalát nem a frakció, hanem az elnökség alakítja. Akik ezt az irányvonalat, az anyapártot az elmúlt években elhagyták, eltűntek a politikai közéletből -- szögezte le Gyimóthy Géza, az FKGP-t -- Torgyán József elnök betegsége idején -- irányító alelnök. A pártelnökről Gyimóthy Géza elmondta, állapota javul, várják vissza. A párt elnöksége tegnap elutasította, időszerűtlennek és szükségtelennek minősítette a kisgazdafrakció 26 tagjának az országos nagygyűlés összehívására vonatkozó javaslatát. Szabó János honvédelmi miniszternek a nagygyűlés összehívását támogató sajtónyilatkozatát magánvéleményként értékelte a pártvezetés.
Az FKGP 1998-as programja jó, ezt kell aktualizálni -- mondta az alelnök a választási felkészülésekre utalva. A párt mind a 176 körzetben kíván jelölteket állítani, az ezek személyére tett javaslatot a megyei elnökök már megküldték a Belgrád rakpartra.
Az FKGP-elnökség tegnap döntött arról is: a jövőben kéthetente üléseznek, üléseikre minden hónapban meghívják valamennyi megyei elnököt is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.