Nem látszik, hogyan válna nullszaldóssá az MTV gazdálkodása az idei első fél évben -- összegezte a társaság kuratóriumának egyik tagja a Mendreczky Károly általános alelnök által beterjesztett üzletiterv-javaslatot. A civil szervezetek delegáltjainak mandátuma a napokban lejár, de ebben az összetételben még megvitatják a tervezetet. Mendreczky azért csak fél éves tervet készített, mert a nyár második felében várhatóan megválasztandó elnök kezét nem szeretné megkötni.
A neve mellőzését kérő kurátor szerint nem derül ki, hogyan kívánja az alelnök egyszerre csökkenteni 30 százalékkal a kiadásokat, megszüntetve a műsorgyártásban tavaly bekövetkezett 2,5 milliárdos túlköltekezést, s emellett a szintén egyharmados reklámbevétel-növekedés érdekében a mainál sokkal több filmet és sportot a képernyőre engedni. Ennek fedezete nem olvasható ki az előterjesztésből -- mondta a kurátor.
Két egyszeri tétel javíthatja az MTV helyzetét, amely 2000-ben 11 milliárdot meghaladó veszteséget szenvedett el, miközben összadóssága elérte a húszmilliárdot: idén hívják le az Országgyűlés által a köztartozások kiegyenlítésére megszavazott 9,5 milliárd forintot, és eladják a Bojtár utcai gyártási igazgatóság másik telkét bruttó 4,2 milliárdért. Ezzel azonban utolsó ilyen vagyontárgyát adja el az MTV; az archívum korábban szintén tervezett elidegenítése kimaradt az üzleti tervből.
Kiadáscsökkentést eredményezhet a kétszáz főben megjelölt elbocsátás is, bár ebből csak csekély összeg takarítható meg. Az MTV büdzséjének toldozása-foldozása az, amit Mendreczky beterjesztett -- fogalmaz a kurátor --, de a közszolgálatisággal összefüggő koncepció ebből a tervezetből is hiányzik.
A kuratórium ülésén ismét szóba kerül az MTV műsorgyártási szerződéseinek ügye. A kurátorok évek óta hiába szeretnének a tulajdonos képviselőiként betekinteni a papírokba, üzleti titokra hivatkozva a társaság vezetése és most már a kuratórium pártdelegáltakból álló elnöksége is elzárkózik ez elől. A társadalmi szervezetek küldötteinek egy része szerint azonban az MTV csődközeli állapotáért az előnytelen szerződések, így azok aláírói is felelősek. Ezért ismét felvetődhet, hogy a kurátorok az ügyészséghez forduljanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.