Az Espad ''99 névre keresztelt nemzetközi kutatás célja az volt, hogy összehasonlító adatokat gyűjtsön Európa középiskolásainak (16 évesek) dohányzási, alkohol- és drogfogyasztási szokásairól. A kutatás megállapítja, hogy a tanulók több mint fele mindegyik Espad-országban dohányzott már legalább egyszer életében (Grönlandon, a Feröer-szigeteken, Csehországban, Litvániában a fiatalok több mint háromnegyede, Magyarországon ez az arány 72 százalék).
Majdnem minden országra igaz, hogy a diákok kevesebb mint fele (40-50 százalék) fogyasztott 40-nél több alkalommal alkoholt életében (Dánia 59 százalék, Macedónia, Izland, Magyarország 15 százalék), és a diákoknak legalább a fele tisztában van azzal, mit jelent lerészegedni -- a dán iskolások 41 százaléka például húsz vagy több alkalommal átélte ezt az állapotot.
A tiltott szerek (például marihuána, hasis, amfetamin, LSD, ecstasy) kipróbálásában Magyarország három helyet "lépett előre" az európai sorrendben: 1995-ben a 20. (5 százalék), 1999-ben a 17. helyen (12 százalék) állt az ország. Tavaly a megkérdezett 16 éves magyar diákok 1 százaléka kipróbálta már a heroint, 2 százalékuk az amfetamint, 3 százalékuk az LSD-t és az ecstasyt. A tiltott szereket kipróbálók európai sorát az Egyesült Királyság (''95-ben 42, ''99-ben 36 százalék), Csehország (23, illetve 35 százalék) valamint Íroszág vezeti (37, illetve 32 százalék).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.