BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vizsgálják a frakciókat is

Megkezdte a parlamenti frakciók és a független képviselők gazdálkodásának átvilágítását tegnap az Állami Számvevőszék (ÁSZ) -- tudta meg a Világgazdaság. A képviselőcsoportoknak büdzséjük felhasználását illetően a szabályszerűségről kell számot adniuk, a célszerűséget az ÁSZ csak az Országgyűlés Hivatalánál firtatja.

Évente mintegy félmilliárd forintot költenek a parlamenti frakciók és a független képviselők működési költségekre -- ezen összeg felhasználásának vizsgálatát tegnap az MDF képviselőcsoportjában kezdte meg az ÁSZ. Országgyűlési képviselőkről lévén szó, a számvevők kizárólag a büdzsé elköltésének szabályszerű voltát ellenőrzik, annak célszerűségét nem kérik számon.
Az Országgyűlés Hivatalának költségvetésében szereplő félmilliárd forint nagyobb részét a képviselőcsoportok által foglalkoztatott, meghatározott számú közalkalmazott bére teszi ki. A frakciók ugyanakkor maguk dönthetnek arról, hogy a rendelkezésükre álló további keretből miként gazdálkodnak, erről a képviselők által elfogadott költségvetés szól. Több képviselőcsoportban külön pénzügyi ellenőrző bizottság is felügyeli a frakcióvezetés gazdálkodását.
A nagyobb képviselőcsoportok átvilágítása a tervek szerint egy-egy hetet, a kisebbeké néhány napot vehet igénybe, így a vizsgálat május elejére befejeződhet. Ezzel véget ér az Országgyűlés Hivatalának február vége óta tartó ellenőrzése is: a parlament háttérintézményének átvilágítása során a számvevők már a büdzsé felhasználásának célszerűségére is kíváncsiak. Legutóbb 1997-ben volt hasonló vizsgálat, akkor nem találtak érdemi szabálytalanságokat.
Az ügy egyik érdekessége lehet, hogy a kisgazdák belviszályában az FKGP-frakció egy része megpróbálta a képviselőcsoport költségvetésének felhasználását politikai céljainak megfelelően értékelni. A belső átvilágítás kiterjedhetett a célszerűség ellenőrzésére is: eszerint a frakció pazarló gazdálkodást folytatott, túl sokat költött többek között mobiltelefon-számlák kifizetésére és édességekre. Számviteli szabálytalanságot azonban ez a vizsgálat sem tárt fel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.