BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Értelmezési viták az MVSZ-ben

Törvénytelennek tartja a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) hét végi határozatait a visszahívott tizenkét elnökségi tag. Úgy vélik, leváltásuk is szabálytalan volt, mert a küldöttek nem az alapszabályban leírtak szerint döntöttek sorsukról.

Szó sincs arról, hogy bojkottáltuk volna valaha is az MVSZ munkáját, ezt csak a jelenlegi vezetés sulykolta -- mondta Fekete Gyula, az MVSZ elnökségi tisztségéből visszahívott tagja a "tizenkettek" tegnapi sajtótájékoztatóján. Utalt rá, hogy ők csupán azt nyilvánították ki a tavaly májusi közgyűlést követően, hogy mindaddig nem tudnak együtt dolgozni senkivel, amíg az elnökség törvénytelenül működik. Mint lapunknak fogalmazott: a bíróság június 11-én ismét tárgyalja a tavalyi küldöttgyűlés határozatainak körülményeit, s ha bebizonyosodik, hogy az akkori döntések (így a tisztújításra vonatkozók is) nem feleltek meg a világszervezet alapszabályának, minden azt követő (így a mostani küldöttgyűlés által megszavazott) határozatot is (VG, 2001. május 14., 5. oldal) semmisnek kell tekinteni.
Borbély László, az MVSZ (volt) elnökségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapszabály szerint visszahívásukról legkevesebb 151-en dönthetnének, ennek viszont nem felelt meg a hét végi közgyűlés. Törvényességi észrevételeit az ügyben eljuttatja az illetékes hatóságokhoz.
Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Párt elnöke úgy véli, az MVSZ a belviszályokban a nemzetpolitikai és a kulturális szolgáltató funkcióját veszítette el az elmúlt egy évben, épp ezért itt az ideje, hogy a szövetség visszatérjen az összmagyarság érdekeit szolgáló civil szerveződés mintájához, és távol kell magát tartania attól a gyakorlattól, hogy az MVSZ már-már politikai párthoz hasonlóan működik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.