A demokrata fórumot nem érné váratlanul, ha egyedül kellene indulnia a választáson: a választókerületek 90 százalékára már megvannak az előjelöltjeik -- mondta el lapunknak az országos választmány (ov) elnöke, Csáky András. Mint ismeretes, az ov pénteki ülésén augusztus 31-ig szabott határidőt a Fidesszel való megegyezésre, ellenkező esetben a párt önállóan indul a jövő évi választásokon.
Az MDF készen áll az egyeztetésekre, csak a Fidesz jelzésére várnak -- jelentette ki az ov elnöke. A fiatal demokraták vezetői szerint egyelőre az biztos, hogy a héten nem lesz tárgyalás a két párt között. A holnapi elnökségi ülésen vitatják meg az MDF pénteki állásfoglalását.
Az MDF-nek semmi tárgyalnivalója nincs a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel (MKDSZ) -- reagált Csáky András az MKDSZ elnökének, Harrach Péternek arra a kijelentésére, hogy a Fidesz által az MKDSZ-nek ígért két jelenlegi MDF-es választókörzetről megfelelő fórumos ajánlat esetén lemondanának. Ezt a kérdést a demokrata fórum a Fidesz belügyének tekinti, amit házon belül kell megoldaniuk, a párt ugyanis ragaszkodik mind a 16 képviselője újraindításához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.