BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lányi elhatárolódik

Féléves munkámat tette tönkre -- mondotta lapunknak Lányi Zsolt, a reformkisgazdák vezetője annak kapcsán, hogy külföldi tartózkodása idején Liebmann Katalin Reform Kisgazdapárt néven pártot alapított. Lányi szerint mindez nagyon rosszul hat a Torgyán-ellenes szerveződésre.

Szerdai tájékoztatóján Liebmann arra hivatkozott, hogy Lányi, akit eszmei vezetőnek tekint, tud a pártalapításról. A külföldről csütörtökön hazaérkezett képviselő szerint viszont Liebmann Katalin hátba támadta őt, nem egyeztetett, amikor a pártot létrehozta. Kijelentette, hogy semmi köze nincs az új formációhoz, s nem akarja, hogy nevét felhasználja a Reform Kisgazdapárt. Liebmann akcióját "butaságnak, egyéni ambícióknak, a magyar parlamenti demokrácia teljes nem ismeretének" tulajdonította, úgy értékelte, hogy az önjelölt pártelnökhöz képest még Torgyán József is "sokkal demokratikusabb, mert ő legalább választott elnök".
Lányi szerint féléves munkálkodása került veszélybe, mivel -- az MDF--MDNP szakítás mintájára -- a reformkisgazdák egyszerre akartak pártot, illetve frakciót létrehozni. Most viszont egy parlamenten kívüli párt jött létre, amelynek nem lehet frakciója. Lányi szerint a nap folyamán már több reformkisgazda, illetve országgyűlési képviselő kereste meg felháborodottan, akikkel hamarosan összeül megbeszélni, hogy mi a teendő. A Liebmann-féle pártnak nincs egyetlen országgyűlési képviselője sem -- jelentette ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.