BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mérnökparadicsom

Továbbra is a műszaki mérnöki, az informatikusi, valamint közgazdászdiplomát szerzők helyezkednek el legsikeresebben a munkaerőpiacon. Ez nemcsak diplomájuk értékének elismerésében, de a kezdő fizetésük nagyságában is tetten érhető, ami havonta elérheti a 300-500 ezer forintot is.

Két-három éves viszonylatban is rengeteget javult a mérnökök, informatikusok és gazdasági végzettségűek elhelyezkedési lehetősége a munkaerőpiacon. A Nicholson International -- amely cég kifejezetten közép- és felső vezetők humánerőforrás-tanácsadásával foglalkozik -- tapasztalatai szerint jelentősen megnőtt a diplomák értéke azzal, hogy a fiatalok már tanulmányaik alatt itthoni és külföldi gyakorlatot szereznek, és két-három nyelven beszélnek. Zsuffa András, a cég informatikai üzletágának vezetője elmondta: a friss diplomások között is az a legkeresettebb, aki a már meglévő műszaki mérnöki, informatikai végzettsége mellé megszerzi a közgazdaságit is. Ezek a fiatalok esetenként bruttó félmillió forint induló keresettel számolhatnak, bár ez nagymértékben függ attól is, milyen vállalatnál találnak munkát. A "favoritok" azonban továbbra is az informatikai diplomások; ők 23-24 évesen nettó 300 ezer forint körüli kezdő fizetéssel is számolhatnak. Tóth Zsuzsanna, a Nicholson fogyasztási cikkek üzletági vezetője szerint a gazdasági végzettségű fiatalok nagy eséllyel helyezkednek el az FMCG (fogyasztási cikkek) területén, az ő bruttó kezdő fizetésük 160--300 ezer forint között alakul.
Számukra nagy kiugrási lehetőséget jelent ugyanakkor az, ha a cég felveszi őket egy úgynevezett "management trainee" programra, ami lényegében 18--24 hónapos vezetőfejlesztő programot jelent. Ennek során a fiatalok végigjárják a cég számos osztályát, majd két év után akár vezetői pozícióban folytathatják munkájukat.
Az induló kereset nagysága ugyanakkor csak a fiatalok munkába állásakor mutathat nagy eltérést az országos átlaghoz képest. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Karrier Központjának 2001 májusában közreadott önálló felméréséből kiderül: az egyetemi szinten 1999-ben végzettek bruttó havi átlagjövedelme 196 ezer forint volt, ami 112 ezerrel haladja meg a teljes munkaidőben foglalkoztatottak 2000. évi júliusi országos bruttó átlagkeresetét, és 41 ezerrel az iparban dolgozó szellemi szabadfoglalkozásúak átlagát. Az egyetem társadalmi szenátusa ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet az elemzés kapcsán, hogy az ilyen magas induló fizetés nem feltétlenül illeszkedik harmonikusan a cégek hosszú távú bérezési rendszerébe, azaz a fiatalok számíthatnak arra, hogy az évek során lassabban emelkedik jövedelmük, mint azt az induláshoz képest remélik.
Bár csak most összesítik a legfrissebb adatokat a felsőfokú diplomás fiatalok elhelyezkedésének lehetőségeiről, annyi már előre tudható, hogy a jövőben is a műszaki mérnökök, az informatikusok és a közgazdászok lesznek a legkeresettebbek a munkaerőpiacon. A Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) emberi erőforrások tanszékének (Fidév Kutatócsoport) tavaly közreadott jelentéséből kiderül, hogy az 1998-ban végzettek közül a villamosmérnökök két és félszer annyit keresnek, mint friss diplomás, más végzettségű társaik. Második helyen az informatikusok, a gazdasági és gépészmérnöki végzettségűek állnak (ők 70--120 százalékkal keresnek többet), a harmadik helyen pedig az egyéb -- már főiskolát végzettek is -- mérnöki, gazdasági, számítástechnikai diplomások számolhatnak 30--60 százalékos kereseti előnnyel. Egyetemi összehasonlításban ugyanez az arány azt jelenti, hogy a BKÁE hallgatói 30-40 százalékkal keresnek többet, mint a BME diplomázott hallgatói -- a pedagógusképző főiskolások 50-60 százalékos kereseti hátránnyal indulnak munkába álláskor.
Az egyetemisták 72, a főiskolások 78 százaléka helyezkedett el a diploma után (a gazdasági és jogi karokon az arány 90 százalékos). A mérnökök, vegyészek fele az iparban talált magának munkát, az informatikai és gazdasági végzettségűek felét a gazdasági szolgáltatások foglalkoztatják. Ez utóbbiak ötöde ügyviteli, illetve elemzési területen dolgozik, ezt követi a termelés, az áruforgalom.
Tar Ágnes, a Nicholson International kommunikációs igazgatója szerint azok a gazdasági végzettségű fiatalok, akik az egyetem után szívesen vállalnak még egy tanulási folyamatot, és érdeklődnek a terület iránt, leginkább a reklám- és marketingkommunikációs ügynökségeknél tudnak elhelyezkedni, ahol nemcsak kapcsolatokra tehetnek szert, de olyan, a szolgáltatásban fontos készségeket sajátíthatnak el (pl. ügyfélközpontúság, kommunikációs és bemutatási készség), amelyeket kiválóan hasznosíthatnak későbbi karrierjük során.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.