Nem akar kockáztatni a Fidesz
Az MDF országos választmánya augusztus 31-éig szabott határidőt a választási együttműködési tárgyalások lezárására. Ha addig nem születik megállapodás a Fidesszel, az MDF elnöke kimondhatja: önállóan indul-e pártja a választásokon. Az elmúlt két hétben a legnagyobb kormánypárt tárgyalóküldöttsége "jogi aggályainak" adott hangot az MDF által igényelt és a két párt nevét együttesen tartalmazó közös lista kapcsán. A tisztázás Salamon László és Balsai István MDF-frakcióvezető feladata; a képviselők augusztus második hetében találkoznak először.
A probléma nem új keletű: vezető fideszes politikusok már tavaly ősszel felvetették, a közös lista állítására vonatkozóan szerintük több ponton nem fogalmaz egyértelműen a választójogi törvény. Ekkor felmerült, hogy a vitás kérdések tisztázása végett a párt az Országos Választási Bizottságtól kér állásfoglalást . Ez a lépés azonban elmaradt. Balsai István, miként akkor, lapunknak nyilatkozva most is azt állította: a választójogi törvény egyértelműen fogalmaz. Hibák híján a politikus a maga részéről nem lát jogi problémákat.
Más a fideszes Salamon László véleménye. Először kerülne sor közös lista állítására 1990 óta, ezért a gyakorlat hiánya is nehezíti a dolgunkat -- fogalmazott. A képviselő szerint nem egyértelmű a követendő számítási mód. Kétpárti közös listán történt induláskor együttesen legkevesebb 10 százalékot kell elérni -- derül ki egy helyütt, egy más pontban azonban külön-külön is előírja a törvény az öt százalék megszerzését. Az ebből fakadó számítási bizonytalanságot fel kell oldani -- szögezte le Salamon László.
A Fidesz szakértője ennél is ellentmondásosabbnak látja a töredékszavazatok sorsát. Ha az egyik párt alulmaradt jelöltjeire leadott voksok elvesznek, például azért, mert az előzetesen közzétett megosztási arány alapján a kisebb párt nem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot, akkor az a közös lista összes töredékszavazatára vonatkozik-e? -- tette fel a kérdést a fideszes politikus. Igaz, ez az arányok közelítésével megakadályozható -- tette hozzá. A szakértői egyeztetés fideszes felelőse azzal a politikai vetülettel nem kívánt foglalkozni, hogy jelentős támogatottságbeli különbség esetén az erősebbik párt milyen hányadot fogadhat el.
Még nem egyértelmű, hogy a közös listán induló jelöltek -- a jelenlegiek szerint legfeljebb 25 -- mellett indít-e önállóan is politikusokat az MDF. A közös listára viszont csak a közös jelöltek töredékszavazatai kerülhetnek fel, az önállóaké elvész, ha nincs saját pártlistája az MDF-nek -- jelezte még Salamon László, hozzátéve: ha ezt megelőzendő önálló listát is állít a párt, nincs értelme a Fidesszel közösködni.
Salamon László szerint a fenntartások tisztázása azért fontos, mert a Fidesz csak kockázatmentes együttműködési módot választhat. A pártközi egyeztetéseken ugyanis a fiatal demokraták részéről elhangzott az az érv is, hogy a nem kellően tisztázott törvényi előírások követése esetén kérdésessé válhat a választások eredménye, sőt: a kérdés akár jogi útra is terelődhet.


