Az augusztus 30-án kezdődő ARC óriásplakát-pályázat és -kiállítás létrejöttéhez -- a tavalyi hatmillió forintos támogatással szemben -- ebben az évben nem járul hozzá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM). A Világgazdaság érdeklődésére Havasi Bertalan, a tárca sajtóreferense ezt a megfelelő forrás hiányával magyarázta: az 1999 és 2002 között a NKÖM rendelkezésére álló 63 milliárd forintos millenniumi keretből tavaly még jutott az ARC-ra, az idén már nem. Havasi hangsúlyozta, hogy a döntést nem politikai megfontolásból hozták, Geszti Péter, az ARC Kulturális Szolgáltató Kft. egyik alapító tulajdonosa viszont a Stop! internetes lapban a hozzájárulás elmaradását a választási kampány közelségével hozta összefüggésbe. Szerinte "a Fidesznek aligha van szüksége arra, hogy politikáját ismét kifigurázzák". A tavalyi fő- és közönségdíjas plakát ugyanis a kormányfő három szoba, három gyerek, négy kerék szlogenjét jelenítette meg három hajléktalan szerepeltetésével. Novák Krisztina, a szabadtéri tárlat programigazgatója lapunknak elmondta, a történtek miatt néhány kapcsolódó szolgáltatás elhagyásával le kellett faragni a rendezvény 90 milliós költségvetését. Ennek ellenére az ARC újdonságokat is kínál: az óriásplakátok mellett videoshow is lesz, és 2500 példányban megjelenik a kiállítások anyagát összefoglaló album. Az ARC nyílt pályázatára az idén 715 munka érkezett, közülük a zsűri 99-et választott ki bemutatásra.