A tavalyi feszült hónapok után, amikor nem lehetett tudni, miként működhet tovább a Budapesti Fesztiválzenekar, most kimagasló művészi sikerekről tudósítanak a híradások. Nemcsak a Gramophone kiemelt figyelme (a hónap CD-jévé választott Dvorák-album mellett a tekintélyes lap hosszú interjút is közöl Fischer Ivánnal) jelzi ezt, hanem például a legutóbbi, október elején véget ért nyugat-európai turné hatalmas sikere is. Mindeközben a BFZ komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy az alulfinanszírozottság ellenére ne csökkenjen a művészi színvonal -- mondta el lapunknak az együttes igazgatója, Körner Tamás. A fenntartó fővárosi önkormányzattól a zenekar az idén 240 millió forint támogatást kap, ami valamivel több a tavalyinál. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) -- első ízben -- 36 millió forint támogatást nyújt a BFZ számára, 30 milliót a miniszteri alapból a külföldi turnékhoz ad a tárca, hatmilliót a franciaországi MagyArton való szerepléshez.
Mindez azonban messze nem biztosítja a zenekar fenntartási költségeit, különös tekintettel arra a tényre, hogy a Nemzeti Filharmonikusok jelentősen megemelt állami támogatási összegének ez körülbelül az ötöde. Ezért folyamatosan szembe kell nézniük a csábításokkal, hiszen akár a Nemzeti Filharmonikusok, akár kisebb külföldi zenekarok jóval nagyobb összeget tudnak kínálni egy-egy művésznek, mint a BFZ; Körner Tamás szerint külföldön körülbelül a három-, hatszorosát kaphatják meg a zenészek annak, mint amennyit most keresnek. A Nemzeti Filharmonikusokhoz a tavalyi minősítések és a meghallgatásokkal járó elbocsátások után heten mentek át a BFZ-ből, azóta viszont senki nem szerződött oda.
Az alapítvány kuratóriuma igyekszik megtenni mindent, hogy minél több támogató álljon a zenekar mögött. A szponzori körből 60-70 millió forintot kap az együttes, s ez hazánkban rendkívül szép eredmény, ám az alapvető problémát nem oldja meg. A művészi színvonal megtartásához Körner Tamás szerint 800-900 millió forintra lenne szükségük. De nyilvánvaló, hogy a jelenlegi 300 és a vágyott 800-900 millió forint közötti hatalmas különbséget lehetetlen szponzori támogatásból előteremteni. Igaz, Körner Tamás hangsúlyozza: soha nem mondták, hogy akkora összeget kérnek, mint a Nemzeti Filharmonikusok, de a normális működéshez a mainál nagyságrenddel többre lenne szükségük.
Mindazonáltal a hazai visszajelzések és a külföldi fellépések sikerei azt mutatják, hogy a zenekar művészei tartják a szokott színvonalat, akkor is, ha az új struktúrának megfelelően 2001 nyara óta "szabadfoglalkozásúként", tehát vállalkozóként vesznek részt a BFZ produkcióiban. Az állandó tagok száma 50 fő, ha szükséges, akkor koncertekre szerződtetnek még zenészeket.
Az anyagi helyzet következménye, hogy csökkent az évadban a különféle programok száma, ugyanakkor bevezették a Zeneakadémián a háromnapos hétvégi sorozatot, így a péntek és szombat esti koncerteket vasárnap délutáni is követi. Vannak ugyanis olyan, vidéki zenebarátok, akik nem tudnak késő este kezdődő előadásra Budapestre utazni. A tapasztalatok szerint bevált a kezdeményezés, az első vasárnap délutáni, telt házas koncertre sokan érkeztek vidékről. Fischer Iván a mostani évadban több koncertet vezényel itthon, mint tavaly, noha sok időt tölt külföldön, részben a lyoni operaházban, ahol zeneigazgató, részben pedig Párizsban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.