SM: a korai diagnózis segít

A szklerózis multiplex az idegrendszer súlyos progresszív betegsége. Kialakulásakor az immunrendszer sejtjei megtámadják a központi idegrendszer és a gerincvelő idegeit körülvevő burkolatot. A károsodott szöveteket a szervezet gyógyító folyamataival igyekszik helyreállítani, azonban idővel az idegrostok körül keletkező hegszövet gátolja az idegimpulzusok továbbítását. Az akár évtizedek alatt előrehaldó betegség kezdeti tünetei enyhék, majd egyre súlyosabb jelek alakulnak ki: zsibbadásérzet, izomgyengeség, látási zavarok, bénulás és a betegség végső stádiumában gyakran jelentkező bakteriális fertőzések súlyosbítják a fatális kimenetű betegséget. A New England Journal egyik legutóbbi számában megjelent közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy a betegség nagyon korán felismerhető az idegrendszer mágneses magrezonanciás vizsgálatával (NMR), mivel az idegrostok körüli heges szöveti reakció jelei korán, még csak enyhe tüneteket mutató esetekben is kimutathatók már. A korai diagnózis lehetővé teszi az időben megkezdett gyógyszeres kezelést. Londoni ideggyógyászok 71 beteget követtek átlagosan 14 éven át, és azt találták, hogy azoknál, akiknél az idegrostok körüli elváltozások kimutathatók voltak, a későbbiek során 88 százalékban alakult ki szklerózis multiplex. A korai kezelés gátolja és jelentősen lassítja az idegi károsodás kialakulását. (VG)



Eredetileg mindenki tejallergiás volt

A Nature Genetics tudományos folyóiratban megjelent dolgozat a tejallergia genetikai okairól számol be. Amerikában 30-50 millió embert érint, Európában a tejallergiások aránya körülbelül 5 százalék. A Délkelet-Ázsia népeinél rendkívül gyakori és szinte csaknem mindenkinél előfordulnak a tejallergia, a laktózintolerancia miatt kialakuló tünetek. Jellemző a hasi puffadás, hasmenés, hányinger, rossz közérzet. A tejallergiában szenvedők nem képesek lebontani a tejtermékekben lévő tejcukrot (laktóz), mivel erre alkalmas enzimet a szervezet nem tud termelni. A genetikai vizsgálatok alapján kiderült, hogy a laktóz lebontásában meghatározó szerepet játszó enzim termelését szabályozó gén az ember fejlődésének több ezer éves ideje alatti mutáció miatt alakult ki, párhuzamosan az állati tejtermékek egyre elterjedtebb fogyasztásával. Ehhez kezdetben az ember "nem volt hozzászokva". A környezeti hatásokhoz biológiailag alkalmazkodó embernek eredetileg nem volt olyan génje, ami a tejcukor lebontásához szükséges enzimet termeli. Rendkívül kicsi az eltérés a genetikai kódban, ami jellemzi a laktózintoleranciát. Végeredményben tehát minden ember eredetileg "tejallergiás" volt. Napjainkban az a genetikai kód, melynek segítségével felismerhető a baj, nem más, mint az ember ősi, egykor normális genetikai kódja. Változtak az idők, ami régen normális volt, ma kórosnak bizonyul. Mindezek csak azt bizonyítják, hogy az emberi szervezet a környezetével mindenkor szoros interakcióban élt és él ma is. (VG)