Keringési bajok és modern kezelésük
A keringési betegségek Magyarországon az összes halálozás több mint feléért felelősek, hétszáz jut belőlük 10 ezer lakosra. Ez az arány a nyugat-európai országokban 350-450/10 000 lakos. A hazai halálozási statisztikát a szív- és érrendsze-ri halálozás hosszú évek óta
töretlenül vezeti. A koszorúér-megbetegedés kialakulásá-hoz hozzájáruló egyéb betegségeket, körülményeket rizikófaktoroknak nevezzük.
A kormány népegészségügyi programjában is első helyen szerepel e betegségek visszaszorítása, az idő előtti halálozás elkerülése. Ezt szolgálja a Semmelweis Egyetem Szív- és Érsebészeti Klinikáján január elején átadott sürgősségi központ, ami - a már meglévő öt budapesti központ mellett - új, világszínvonalú ellátást nyújt a betegeknek. A 800 milliós beruházás az állami költségvetési támogatás és a civil szféra összefogásával valósult meg, s a sürgősségi ambulancia mellett 15 ágyas kardiológiai-angiológiai fekvőbeteg-osztályt és egy kilencágyas intenzív osztályt is kialakítottak. A gyógyintézmény részt vesz a fővárosi ügyeleti rendszerben is.
A keringési betegségek elleni küzdelem szerencsés esetben már a rizikófaktorok meglétének felismerése esetén kezdetét veszi. A rizikófaktorok közül kiemelkedő jelentőségűek a kedvezőtlen öröklött genetikai tényezők, a magas vérnyomás, illetve a cukorbetegség, a dohányzás, az elhízás és a zsíranyagcsere (részben szintén öröklött) zavarai, de szerepe van a mozgásszegény életmódnak is.
Mint látható, a genetikai adottságok kivételével a fenti tényezők mindegyike befolyásolható részben megfelelő gyógyszeres kezeléssel, részben életmódbeli szokásaink megváltoztatásával. Mégis találkozhatunk már kialakult koszorúér-betegségben szenvedőknél teljesen elhanyagolt, vagy nem megfelelően kezelt magas vérnyomással, cukorbetegséggel vagy zsíranyagcsere-zavarral.
Vannak készítmények, például a láz- és fájdalomcsillapításra széles körben, régóta használt, kifejezetten olcsó gyógyszerek (mint az aszpirinszármazékok), melyekről ismert, hogy a koszorúérbetegek esetében az elzáródást okozó vérrögképződést gátolják. Így elsődleges és másodlagos, azaz infarktust követő megelőzésre hatékonyan alkalmazható. Ezt igazolta többek között egy amerikai orvoscsoport tagjainak - ötvenéves kor feletti, legalább még egy fent említett rizikófaktorral bíró férfiak - önmagukon végzett vizsgálata is.
Fontos a vérnyomás normális határértéken belüli beállítása, amelynek kezelésére ma már többféle hatékony gyógyszercsoport áll rendelkezésre. A páciens társuló megbetegedései szabják meg, hogy milyen gyógyszer vagy gyógyszer-kombináció javasolt. A vércukorértékek normális tartományban tartása alapvető jelentőségű a szív, az agy, a szem és a vese kis- és nagyérbetegségeinek megelőzésében, ami a rendelkezésre álló korszerű készítményekkel az esetek többségében ma már megoldható. Érdekes adat, hogy a cukorbetegek inzulinkezelést igénylő csoportja kevésbé veszélyeztetett koszorúér-elzáródás okozta heveny szívizomelhalás szempontjából, mint a betegség kezdetén tablettás készítményekkel kezelt társaik. A vérzsírok, elsősorban a koleszterin érfalban történő lerakódása szerepet játszik az érbetegségek kialakulásában. Fontos, hogy koleszterincsökkentő gyógyszerek (elsősorban a sztatinok) rendszeres adása bizonyított koszorúér-betegségnél még normális vérzsírszint esetében is lassítja, vagy bizonyos esetekben visszafordítja a kóros folyamatot.
A már diagnosztizált koszorúér-szűkületben szenvedő betegek esetében még fontosabb a kölcsönös bizalmon alapuló rendszeres orvos-beteg kapcsolat. A kezelőorvosnak (házi-, kardiológus szakorvosnak) kell megválasztani azt az időpontot, amikortól a beteg nem kezelhető tovább biztonsággal pusztán gyógyszerekkel.
Amikor a betegek mellkasi nyomásként, görcsös fájdalomként, égő érzésként átélt panaszai a bevezetett gyógyszeres kezelés ellenére egyre gyakrabban, nagyobb intenzitással, egyre kisebb fizikai terheléskor, esetleg már nyugalmi állapotban is jelentkeznek, vagy a vizsgálatok (pl. terheléses EKG) a szívizomzat nagy területű veszélyeztetettségére utalnak, nem halasztható a szívkatéteres vizsgálat elvégzése. Szintén szükségessé válhat ez a vizsgálat, amennyiben a beteg hirtelen szívhalált követő sikeres újraélesztésen esett át.
A szívkatéteres vizsgálat során a beteg koszorúereibe fecskendezett kontrasztanyag segítségével láthatóvá válnak az érben elhelyezkedő, ezáltal a szívizomzat vérellátását veszélyeztető és a beteg panaszait okozó szűkületek. A látott kép alapján, a beteg panaszainak és korábbi kórtörténetének ismeretében a vizsgálatot végző (szívspecialista) kardiológus szükség esetén szívsebész-konzílium bevonásával kiválasztja a beteg számára legelőnyösebb kezelési módszert, mely lehet további gyógyszeres kezelés, ballonos koszorúér-tágítás, koszorúér-áthidalást biztosító szívműtét, vagy akár a fenti módszerek kombinációja is.
A beteg számára a legkisebb megterheléssel járó gyógyszeres kezelés súlyosabb panaszokat okozó állapotban ritkán kecsegtet tartós eredménnyel. A ballonos tágítás az esetek többségében gyorsan és csekély (1-2 százalékos) kockázattal elvégezhető, hathatós segítséget biztosító módszer. Ilyenkor a beszűkült ér belső átmérőjét teljes egészében helyreállítjuk, és az esetek többségében egy fémhálóval stabilizáljuk. Így a véráramlást csaknem az egészséges érnek megfelelően tudjuk biztosítani, igen rövid idő alatt (az esetek többségében 10-30 perc), mindezt altatás nélkül. A módszer egyetlen árnyoldala számos más előnye mellett, hogy a tágított ér az esetek kb. 20-30 százalékában újraszűkülhet. Ilyen esetben a tágítás, szükség esetén a belső, fémháló-merevítésű érprotézis (stent) beültetésével kiegészítve akár többször is elvégezhető. A legújabban kifejlesztett, speciális gyógyszert kibocsátó stentek esetében a korábbiakhoz képest elenyésző számban alakul ki visszaszűkülés. Ezek a fémhálók azonban négyszer-ötször olyan drágák, mint a hagyományos "társaik".
A legsúlyosabb, többszörös koszorúér-szűkületek, esetleg már korábban infarktuson átesett betegek kezelésében a leggyakrabban ajánlott módszer a koszorúér-áthidaló szívműtét.
Sajnos az esetek egy részében az alkalmazott áthidalások az évek során szintén beszűkülhetnek. Ezekben az esetekben a ballonos tágítás (akár az áthidaló érben végezve) újból hasznos segítséget nyújthat.
A koszorúér hirtelen elzáródása (heveny szívizominfarktus) a fenti betegségcsoport legsúlyosabb, gyakran életet is veszélyeztető formája. Az infarktust elszenvedő betegek egyharmada még a kórházba kerülés előtt meghal. A kórházba kerülők további 30 százaléka a 70-es években szintén elhalálozott. A speciális felszereltségű coronariaőrzők (szívintenzív osztályok) megszervezése, valamint a már említett aszpirinszármazékok és a vérrögoldó készítmények bevezetése már a 90-es évekre a kórházi halálozást csaknem a felére csökkentette.
A heveny szívinfarktus sikeres kezelésének alapja, hogy a szívizomzat vérellátását mielőbb és minél tökéletesebben helyreállítsuk. Így érthető, hogy a katéter-terápiás módszerek elterjedése ezen a halálozási arányon is tovább tud javítani. További előnye ennek az új módszernek, hogy a gyógyszeres vérrögoldó kezeléshez képest háromszoros hatékonysággal képes az elzáródást megnyitni, és ezáltal nem csak a korai, hanem a késői szövődmények is ritkábban jelentkeznek. A katéteres technika segítségével végezhető ballonos érmegnyitás az esetek 95-98 százalékában sikerrel alkalmazható, és az ér áramlása szinte minden esetben teljesen helyreáll. A kórházba jutási idő szerepe nem hangsúlyozható kellőképpen, hiszen túlzott késedelem esetén a leghatékonyabb módszer alkalmazása is hiábavaló. Mindehhez egy jól működő, alap-, szakellátási ügyeleti rendszerre, valamint elegendő számú, megfelelően felszerelt eset-, illetve rohamkocsira van szükség. Az időben felismert heveny szívinfarktusos betegek katéteres koszorúér-megnyitást követően munkaképességüket nagyobb százalékban és gyorsabban tudják visszanyerni, a rehabilitáció ideje jelentősen megrövidül.
A szívkatéteres koszorúér-tá-gítás hazai elterjedésének és hatékony alkalmazásának szerepe lehet abban, hogy a születéskor várható élettartam a férfiak/nők esetében a KSH adatai szerint az 1993-as mélypontról (64,5/74,2 év) mára kismértékben (68,2/76,5 évre), de növekedett. A nyugat-európai országokban a születéskor várható élettartam a férfiak és nők esetében 5-8 évvel magasabb, mint hazánkban. Emögött azonban nemcsak a hatékony kezelési módok szélesebb körben való elérhetősége, hanem a szív- és érrendszeri megbetegedések hatékony elsődleges és másodlagos életmódbeli, illetve gyógyszeres megelőzése áll.
