Megelőzhető és megállítható a csontritkulás

Száz évvel ezelőtt az átlagéletkor alig volt több negyven évnél, ez napjainkra szinte megduplázódott. Ezzel együtt számos környezeti ártalom jelent meg, és az orvostudomány fejlődése következtében is elterjedtek olyan gyógyszerek, amelyeknek csontgyengítő mellékhatásuk van. A felismerésben örvendetes, hogy a diagnosztikában elterjedtek a csontsűrűséget mérő készülékek. A "megritkult" csontok miatti törések és azok következményei nagymértékben ronthatják az életminőséget és a betegek életkilátásait is. Fontos tehát a megelőzés, illetve a már bekövetkezett törések esetében annak kimutatása, hogy vajon osteoporosis váltotta-e ki a kóreseményt. Így az utógondozás során az esetleges újabb és akár még súlyosabb törés megelőzhető. Rendelkezésre állnak ugyanis olyan szerek, például az ún. alendronátkészítmények, amelyek képesek a csontritkulásos folyamat megállítására, a csonttömeg növelésére.

Magyarországon kilencszázezer ember él csontritkulással. Kétharmaduk nő, egyharmaduk férfi. Ha a világstatisztikát nézzük, azt látjuk, hogy a betegek kb. 10 százalékát kezelik. Az arány országonként változik, hazánkban az átlagoshoz képest jobb a helyzet. Nálunk a betegek 15-20 százaléka részesül kezelésben.

Az elveszett csonttömeg egyszerűen mérhető, és kimutatható, hogy kinek van csontritkulása és ki igényel kezelést. Azonban a nálunk gazdagabb országokban sem tudják megoldani, hogy mindenkit megszűrjenek, így többnyire csak a magasabb kockázatú személyeknél végzik el a vizsgálatot, azoknál, akiknek nagyobb hajlamuk van arra, hogy csonttörésük alakuljon ki.

Az osteoporosis által kiváltott törések adatai ijesztőek. Hazánkban évente 30-40 ezer csigolyatest-, 25 ezer csukló-, 8-10 ezer felkartörés és a rettegett csípőtáji törésből mintegy 14-15 ezer fordul elő, és évente több mint háromezren halnak meg ez utóbbit követően. Ami még riasztóbb, hogy 10 évvel ezelőtt még mintegy 8 ezer csípőtáji törést regisztráltak Magyarországon, addig mára ez a szám szinte megduplázódott.

A tendencia tovább folytatódik, már csak azért is, mert a betegek eltűnnek valahol a rengetegben. Túlterhelt a traumatológiai hálózat, és a háziorvosok sem tudnak kellő időt pácienseiknek szentelni. A probléma mindenhol ismert a világon, ennek ellenére sem tudtak ez idáig olyan eredményeket elérni, hogy az 50 év feletti osteoporosis típusos töréseket elszenvedett személyek automatikusan csontsűrűség-vizsgálaton vegyenek részt, és így - az újabb törések elkerülése érdekében - hatékony csonttörést megelőző kezelést kapjanak. Pedig mindent meg kell tennünk azért, hogy a következő csonttöréseket megakadályozzuk.

A Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság a nemzeti osteoporosisprogram keretében valósítja meg a csontanyagcsere-betegségben szenvedők ellátását. Az országban 110 osteoporosiscentrumot hoztak létre, ahol erre specializálódott szakorvosok látják el a magas kockázatú személyek vizsgálatát, gyógyítását. A csontritkulással kapcsolatos ellátás Magyarországon világszínvonalú, feltétlenül az európai átlag fölött áll.

Nagy jelentősége van annak, hogy azokat a gyógyszereket, amelyek valóban hatékonyak és amelyeknek a költséghatékonysága is beigazolódott, Magyarországon 90 százalékos tb-támogatással írhatják fel ezekben a csontritkuláscentrumokban, a beteg a gyógyszer árának csak a 10 százalékát fizeti, ami példaértékű, mivel nálunk gazdagabb országokban sem biztosított ez minden esetben.

Egy éve a Magyar Osteoporosis Társaság égisze alatt megalapítottuk a Paracelsus Társaságot, amelynek keretében különböző szakterületeken dolgozó orvosok fogtak össze, hogy a csontritkulás legsúlyosabb következményét, a csonttöréseket idejében és hatékonyan meg tudjuk előzni. A kezdeményezés nemcsak itthon, hanem Európában is újnak számít. Az ortopédiai klinika, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, valamint a János-kórházban és a csepeli rendelőben működő ortopédiai utókezelő, s természetesen más intézetek is kapcsolódnak majd hozzánk.

Céljuk, hogy a csonttörés után a betegek ne "vesszenek el", hanem további kivizsgálásuk biztosított legyen. Fontos a csontsűrűség mérése, majd elvégzik azokat az elkülönítő vizsgálatokat, amelyeknek eredményeként megtudjuk, mi okozza az osteoporosisukat. Fő célkitűzésünk, hogy célzottan töréscsökkentő terápiát adjunk számukra. Ma már léteznek olyan szerek, amelyek akár hetente egyszer - például az alendronát - hatékony kezelést biztosítanak a betegeknek, és ha a megfelelő étrendet és a tornát is megtanulják, a további csonttörések elkerülhetők. Ez jelentős életminőség-javulást eredményezhet a betegeknél.

A legegyszerűbb töréstípusból, a csuklótörésből minden évben 25-30 ezret regisztrálunk. Minden hatodik-hetedik ötven év körüli nő számolhat azzal, hogy élete hátralévő részében csigolyatesttörése lesz. Annak, aki már egy csigolyatörést is elszenvedett az első törése után, ötször-tizenkétszer nagyobb esélye van arra, hogy további törések elé néz, mint annak, akinek még nem volt ilyen törése. Vagy aki egyszer már eltörte a csuklóját, nagy valószínűséggel számíthat egy későbbi csípőtáji törésre is.

Egy amerikai tanulmány szerint a csípőtáji törésen átesett betegek hat hónappal a törés után a következő képet mutatták: tíz betegből öt nem tudott egyedül felöltözni, kilencen képtelenek voltak segítség nélkül legyalogolni nyolcszáz métert, illetve önállóan félemeletnyit lépcsőzni. Minden hat betegből egy a szövődmények következtében hunyt el.

A Paracelsus Társaság kiemelten is foglalkozik a csípőtáji, illetve a felső végtagok porotikus töréseivel, és vizsgálja ezeknek az életminőséget befolyásoló tényezőit. Adataink szerint 1987-ben Magyarországon közel nyolcezer csípőtáji törést regisztráltunk, a 90-es évek végére 14 ezerre növekedett ez a szám. Tehát majdnem megduplázódott, és ahogy a betegek átlagéletkora nő, várhatóan tovább fog emelkedni. 1990-ben a világon 1,6 millió csípőtáji törés történt, s becslések szerint 2050-re 6,3 millió várható.

Ha viszont valakit akár egészen idős korban is kezelünk, és tartósan szedi a gyógyszert, egész biztos, hogy nem fog tovább romlani csontjainak az állapota. Az alendronáttal nagyszámú beteg bevonásával olyan vizsgálatokat végeztek, amelyekben azt nézték, hogy a hatóanyag mennyire eredményes a törésmegelőzésben. Kimutatták, hogy a kezelés hatására a csigolya-, a csípőtáji, sőt még a csuklótörések valószínűsége is jelentősen csökkent.

Ha belegondolunk abba, hogy a csípőtáji törést elszenvedett betegek közel tíz százaléka már a kórházi ápolás során, további tíz-húsz százalékuk pedig az azt követő egy éven belül meghal, beláthatjuk a megelőzés jelentőségét.

A csuklótáji törést ugyan azonnal jelzi az, hogy az érintett testrész megduzzad, és fájdalma van a betegnek, de már a csigolyatesttörések egy része teljesen alattomosan, mindenféle panasz nélkül következik be. A csigo-lyatestet úgy kell elképzelni, mint egy kis kockát. Ezeknek a kis kockáknak az első fele törik le, vagy beroppannak, így érthető, hogy a testmagasság csökken, hátgörbülete lesz a betegnek. A bordaív a csípőlapáthoz fog közeledni, és emiatt olyan, mintha nagyobb hasa lenne a betegnek. Ilyen esetben a hasba sugárzó panasz is létrejöhet, ezenkívül a mellkasba, a lágyékba, hátba sugárzó panaszt is okozhat a csigolyatest összeroppanása. Nagy probléma ilyenkor az is, hogy a beteg súlypontja megváltozik. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy az esésre már a korukból adódóan is hajlamosabb idősebb emberek valóban elessenek. A törött csigolyatestek deformálhatják a bordakosarat is, és a beteg nehezebben tud levegőt venni, ebből adódóan nem tudja megfelelő mértékben átlélegezni a tüdejét, így fokozottabban ki van téve a szövődményeknek.

Az Egyesült Államokban a csontritkulás területén végzett eddigi legnagyobb méretű tudományos felmérés szerint a menopauzán túljutott nők csaknem felének alacsony a csonttömege, ami növeli a csonttörések kockázatát. Ők már egy éven belül átlagban kétszer annyi törést szenvedtek el, mint normális csontsűrűségű társaik. Közöttük azok esetében, akiknél súlyos csontsűrűség-csökkenést találtak, a csonttörések egy év alatti előfordulási gyakorisága átlagosan négyszer nagyobbnak bizonyult, mint a normális csonttömeggel rendelkezők esetében.

Az osteoporosis felismerése azért annyira fontos, mert ma már hatékonyan tudunk küzdeni ellene. Míg 15-20 évvel ezelőtt csak lassítani tudtuk a csonttömegcsökkenés folyamatát, és még tíz éve is csak stabilizálni voltunk képesek a csonttömeget, addig ma már léteznek olyan szerek, amelyekkel kimutathatóan növelni tudjuk a csonttömeget.

A felvilágosítás fontos része az is, hogy elérjük, a betegek átérezzék saját állapotuk súlyosságát, és értsék meg, hogy a gyógyszerek folyamatos szedésére szükség van. Ha ugyanis egy idő után abbahagyják, állapotukban komoly visszaesés következhet be.