BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eurimages-támogatás a Toldi mozinak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Toldi mozi, amelynek az üzemeltetője az Est Média-csoport, az Europa Cinemas, azaz az Eurimages artmozihálózatának a tagja lett, ennek köszönhetően 2003-tól évente 14 ezer euró támogatást kap. A mozi vezetői tavaly nyújtották be pályázatukat az Eurimages-hoz, amely nemzetközi szervezetként támogatja az európai filmművészetet, a gyártást, a forgalmazást, és az értékeket közvetítő mozik fenntartását is. Az Eurimages jelenleg 51 ország 271 városában segíti 469 mozi működését, ezen vetítőhelyek a támogatással együtt az Europa Cinemas tagjai lesznek. A nemzetközi filmes szervezet célja, hogy anyagi és szakmai segítséget nyújtson, s ezzel biztosítsa a folyamatos színvonalas működést.

A pályázat tavalyi beadásakor a Toldi mozi vezetői vállalták, hogy az évente bemutatandó új filmek 33 százaléka európai gyártású, s a vetítésre szánt alkotások 50 százaléka európai eredetű lesz. Igaz, aki ismeri a Toldi mozi kínálatát, tudhatja, hogy ezt a vállalást nem lesz nehéz teljesítenie, hiszen eddig is hasonló elvek szerint működött. Seres Mariann, a Toldi mozi műsor- és programigazgatója külön elismerésnek tartja, hogy már az első pályázat után fölvették a hálózatba a mozit, s ennek köszönhetően tovább gazdagodhat a műsorkínálat, és a mozi működtetése stabilabbá válhat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.