Kórházfinanszírozási technikák
A beszedett díjak meghatározott szempontok szerinti szétosztásának elsősorban ott van jelentősége, ahol több finanszírozó található. A magyar egészségbiztosítás rendszerében az OEP egyedüli finanszírozóként kezeli a közösségi forrásokat. Az irányított betegellátási modellben alkalmazott fejkvóta révén azonban hazánkban is vannak kezdeményei a forrásallokációnak. Az egészségügyi szolgáltatók, intézmények finanszírozásának számos technikai lehetősége van (bázis, teljesítmény, fee for service, DRG, stb.). Az egészségügyi szolgáltatók személyzetének finanszírozása szintén többféle formában történhet (alkalmazotti fizetés, szerződéses forma, fee for service).
A kórházakéra számos módszer és technikai lehetőség kínálkozik. Ez indokolt is, hiszen az egyes intézményekben finanszírozandó költségstruktúra nagy eltéréseket mutathat.
Az elveket tovább elemezve azt látjuk, hogy prospektív vagy retrospektív típusú finanszírozási szisztémák alkalmazhatók. Prospektívnek nevezik az egészségügyi beavatkozások előre meghatározott díjait, retrospektívnek az utólagos elszámolást.
A finanszírozási technikákat illetően is nagy eltéréseket találunk. A szolgáltatások tevékenységéhez kapcsoltan történőnél is létezik olyan rendszer, ahol tételes elszámolású a finanszírozás. Megtalálható továbbá a hazai krónikus ellátásunknál alkalmazott napidíjas rendszer is. Az esetszám szerinti finanszírozásnak két fő formáját alkalmazzák. Az egyik esetben az elbocsátott betegek esetszámát veszik figyelembe, míg a másikban az esetszámot az esetösszetétellel korrigálják (DRG: Diagnosis Related Groups, HBCS: Homogén Betegségcsoportok). De lehetséges fejkvóta szerinti finanszírozás is.
Sok esetben a prospektív, globális költségvetéstípusú és a szolgáltatásalapú finanszírozás valamilyen elegyét alkalmazzák.
Nálunk a kórházfinanszírozás ugyancsak lehetne vegyes. Elképzelhetők az állandó, valamint a változó költségelemhez kötődő finanszírozási elemek. Ez persze azt jelentené, hogy újra kellene fogalmazni a HBCS-t. A finanszírozási rendszer határait jelzi: a nagy értékű, egyszer használatos eszközök, implantátumok, drága gyógyszerek finanszírozására fordított összegekkel próbálja meg az ellátórendszer a HBCS díjtételeit optimalizálni és minél többet átterhelni más kasszákra. Ma már nem elhanyagolható mértékű a vegyes technika.
A vegyes rendszer több lehetőséget adna arra, hogy bizonyos egészségpolitikai szándékok megvalósuljanak. Ha az egészségpolitika, a szakmapolitika vagy a pénzügypolitika időnként jelentős mennyiségű forrásokat helyez át a rendszerből, azt is meg kellene tennie, hogy időnként visszapótoljon valamit. Többek között ilyen az 50 százalékos béremelés fedezete. Egy tisztán HBCS-alapú finanszírozásban ugyanis az ápolónőknek négy évente járó egyéni külön jutalmat, hűségpénzt nem lehet rendszerszerűen beépíteni a biztosító finanszírozási módszerébe.
A vegyes rendszer csökkenti a teljesítménynövekedésre való hajlamot is. A betegellátás "turbósítása", a minél több beavatkozás feltüntetése ugyanis csak addig éri meg a kórháznak, amíg a változó költségekből származó többletbevételt az állandó költségek szinten tartása mellett tudja biztosítani.
Célszerű, hogy a gondolkodásunk a tekintetben is nyitva maradjon, hogy a globális költségvetés vagy aktivitásalapú finanszírozás helyett merjük azt mondani: globális költségvetés és aktivitásalapú finanszírozási elemek ötvözete is elképzelhető az átalakulásnál. Ennek egyetlen feltétele van: a konszenzus. Akkor képzelhető el egy olyan hosszú távú, több éven keresztül alkalmazható finanszírozás, amiben mind a két költségelem változó, pontosabb közgazdasági alapelveknek és egészségpolitikai céloknak is megfelelően tisztázható.
