Hűtött mozik, vonzó filmek
Az SPI a Kóla, puska, sült krumpli című César-díjas Michael Moore-filmet vetíti három kópiával (ajánlónk a június 20-i Menedzserben). Tamás Dorka pr-menedzser lapunk kérdésére elmondta: már körülbelül 11 ezer néző váltott rá jegyet. A hatásos dokumentumfilm a legutóbbi összesített, június 26-a és július 2-a közötti budapesti filmes sikerlistán a 8. helyet foglalja el, azon a héten a fővárosban 4929 néző váltott rá jegyet, s ez 3,377 millió forint bevételt jelentett.
Az SPI július 31-én két filmmel is kirukkol: ekkor kezdi vetíteni az Oscar-díjas Adaptációt és a Vitathatatlan című filmet. Augusztus 21-ére tartogatja az Esküvő monszun idején című indiai romantikus vígjátékot, amelyet a számos díjjal kitüntetett Mira Nair rendezőnő álmodott vászonra. A film 2001-ben a Velencei Filmfesztiválon Arany Oroszlán és Laterna Magica Díjat nyert, tavaly a legjobb külföldi film kategóriában Golden Globe-jelölést kapott, s a British Independent Film Awardon elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó díjat.
A Best Hollywood a Véresen komolytalan című filmet kínálja, amely Cannes-ban és Londonban is megkapta a megérdemelt fesztiválelismeréseket. Petrovics Gabriella, a forgalmazó munkatársa kérdésünkre elmondta: az abszurd életképekből felépülő történetet három kópiával vetítik, az első héten, július 2-áig csak 910 nézőt vonzott ugyan, de a forgalmazó reméli, hogy a művészfilmek szerelmesei nem hagyják ki a mozidarabot. Az éppen egy hónapja látható Tulipános Fanfan viszont 23 kópiával fut, s Petrovics Gabriella tájékoztatása szerint július 3-áig már 35 ezer nézőt vonzott. A legutóbbi sikerlistán a 7. helyen áll, azon a héten 5138 néző látta a fővárosban, s ez 4,143 millió forint bevételt jelentett.
A Best Hollywood újdonsága a Robbanásig feltöltve című akcióthriller is, amely 2002 szeptemberében, az amerikai premier hetében 7 millió dollárt hozott. A látványos, fiataloknak szóló filmet 10 kópiával forgalmazzák hazánkban. Tavaly ősszel mu-tatták be Franciaországban a Blanche című ironikus társadalomkritikát, amelyre mintegy 700 ezer francia néző volt már kíváncsi. A parádés szereposztású alkotást itthon július közepétől vetíti néhány filmszínház.
Augusztusban - szintén a Best Hollywood gondozásában - lesz látható az Apokalipszis most rendezői változata, amelynek egy kópiája járja majd az országot, a tervek szerint először a budapesti Művész mozi vetíti a cannes-i Arany Pálmát és az Oscar-díjat elnyert alkotást. Az év nyolcadik hónapjára egy Robert De Niro által fémjelzett krimit is kínál a Best Hollywood, az amerikai mozikban a premier utáni első hét végén 9 millió dollárt hozott a film, amelyet itthon 10 kópiával forgalmaznak majd.


