Röviden
Japánból Martonvásárra
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar több mint háromhetes, 15 koncertből álló turnéról tért haza nemrég Japánból. Az együttes Tokióban négy hangversenyt adott, kettőt-kettőt a japán főváros két kiemelt koncerttermében, a Suntory Hallban, illetve a Tokyo Metropolitan Art Space-ben. Az együttes 2006 őszére újabb meghívást kapott Japánba, szintén nagyszabású koncertkörútra. Az együttes az idén is három szombaton - július 19-én,
26-án és augusztus 2-án 19 órától - játszik a martonvásári Brunszvik-kastély festői parkjában. A népszerű Beethoven-hangversenyeket már 45 esztendeje rendezik itt meg, az idei estekre néhány jegyirodában még kapható belépő. (VG)
Szűkebb büdzsé Szegeden
A tavasszal bekövetkezett igazgatóváltás - amikor Korognai Károlyt Székhelyi József váltotta a direktori székben -, illetve a színház 380 milliós hiánya miatt a korábbinál jóval takarékosabb előadás-sorozattal készült el az idei Szegedi Szabadtéri Játékok programja. A legrégebbi magyarországi nyári fesztivál ma este kezdődik az ExperiDance - Román Sándor tánctársulata - előadásával. A fesztivál ezúttal mintegy 1,6 milliárdos költségvetéssel gazdálkodik, amelyből a produkciós költségek 464 millióba kerülnek. Tavaly ez utóbbi összeg félmilliárd forint feletti volt. Bár néhány szponzor és a Nemzeti Kulturális Alapprogram az idén is támogatja a fesztivált, mégis: a költségek lefaragása érdekében azt tervezik, hogy a közeljövőben szűkebb palettával jelentkeznek majd. Ezt ellensúlyozandó több ősbemutatót szeretnének színre vinni, illetve azt tervezik, hogy a nagy sikert arató produkcióknak több előadásra adnának lehetőséget. Annak ellenére, hogy az idén szűkös keretből gazdálkodhatnak, nem csalódik az, aki Szegedre látogat, hiszen Verdi Aidája mellett megnézheti a Jézus Krisztus Szupersztár újabb feldolgozását, az ukrán Virsky balett előadását, részt vehet egy világzenei gálaesten a Ghymes együttes és Trilok Gurtu fellépésével, s augusztus 9-én Montserrat Caballé ad áriaestet a Dóm téren. A jegyárak 700-10 000 forint között mozognak, a legolcsóbb belépőkből az áriaestet kivéve minden előadásra lehet jegyet váltani, a legdrágább pedig a Caballé-koncert legjobb helyeire szól. A tavalyi, 80 százalékos nézettség 140 milliós jegybevételt jelentett a szabadtéri játékoknak. (VG)
Az utolsó szalmaszál
A Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítvány fotópályázatot hirdet amatőr és hivatásos fotósok számára természet- és szociofotó, valamint zsánerkép kategóriában. A beérkező pályaművek a zsűri értékelése után kiállítással egybekötött jótékonysági árverésen vesznek részt, a befolyó összegből az alapítvány szociális lakást vásárol. A zsűri három tagja: Korniss Péter fotóművész és két operatőr, Szabó Gábor, valamint Jávor István. A díjakat a Kodak Kft. és a Forte Rt. ajánlotta fel. (VG)


