Virtuális kereskedelem, reális adó

A hatályos magyar általános forgalmiadó-törvény alapján nem okoz különösebb problémát az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások áfabeli megítélése. Ha mind a szolgáltatás nyújtója, mind pedig annak igénybe vevője belföldi, akkor a szolgáltatás nyújtójának az általános szabályok szerint kell befizetnie a szolgáltatás ellenértékének - a megrendelőre az árban áthárított - áfatartalmát.

Más a helyzet, ha a szolgáltatás igénybe vevője maga is áfaalany (mert rendszeres gazdasági tevékenységet végez), de a szolgáltatást nem belföldi szolgáltatótól rendeli meg. Ilyenkor a törvény a szolgáltatás tartalmától függően bizonyos esetekben áttöri a fő szabályt, amely szerint a szolgáltatás nyújtójának székhelye alapozza meg az adófizetési kötelezettség helyét. A tételesen felsorolt szolgáltatásfajták (az úgynevezett importszolgáltatások) esetében az adófizetést a szolgáltatás megrendelőjének székhelye alapozza meg. Ilyen szolgáltatás például a szellemi termékhez fűződő jogok átengedése, a reklám- és propagandaszolgáltatás, az adatfeldolgozás, a számítástechnikai szolgáltatás és szaktanácsadás, és természetesen a távközlési szolgáltatás. E tekintetben nincs különbség a szolgáltatás megrendelésének és lebonyolításának formája között, tehát az áfát akkor is a megrendelő fizeti, ha a szolgáltatást hagyományos, és akkor is, ha elektronikus úton rendelte meg. A felsorolásból azonban látható, hogy azok a szolgáltatások, amelyek elektronikus úton nemcsak megrendelhetők, de teljesíthetők is (például egy internetes reklámszolgáltatás), jó eséllyel ebbe a körbe tartoznak.

Az Európai Unió bizottsága tavaly éppen az elektronikus úton nyújtható szolgáltatásokra figyelemmel módosította az 1977-es áfairányelvet. Az idén július 1-jétől hatályos előírások érintik azokat a magyar elektronikus kereskedelmi vállalkozásokat is, amelyek az EU piacán nyújtják szolgáltatásaikat.

A módosítást mindenekelőtt az a felismerés vezérelte, hogy az áfa fő szabálya (tehát az, hogy a szolgáltatás nyújtójának a székhelye alapozza meg az adófizetési kötelezettség helyét) torzulásokat és versenyhátrányt okoz az EU és vállalkozásai számára. Eddig ugyanis az EU-ban bejegyzett, de külpiacokra szolgáltatást nyújtó vállalkozások a fő szabály alapján maguk voltak kötelesek befizetni az áfát. A nem EU-tagállamokban bejegyzett, de az EU-piacokra szolgáltató vállalkozásoktól viszont nem lehetett beszedni az adót.

A módosítás kiegészíti az irányelvnek azt a passzusát, amely - a magyar szabályozásnak is mintaként szolgálva - azoknak a szolgáltatásoknak a felsorolását tartalmazta, amelyek esetében az áfát az igénybe vevő köteles megfizetni. A kiegészítés néven nevezi az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat, azokról egy példálózó felsorolást is adva. Eszerint ebbe a körbe tartozik a website fenntartása, a webhosting, a programok és eszközök távolsági karbantartása, szoftverek, képek, szövegek és adatbázisok szolgáltatása, zene és filmek közvetítése, továbbá a távoktatás. Rögzíti ugyanakkor, hogy önmagában azon az alapon, hogy a szolgáltató és a megrendelő elektronikus levélben közli egymással a mondanivalóját, még nem lehet a szolgáltatást elektronikus kereskedelmi szolgáltatásnak minősíteni.

Az új előírások szerint tehát az unió piacán áfaalanynak nyújtott elektronikus kereskedelmi szolgáltatás áfáját a megrendelő fizeti meg. Azon magyar vállalkozások számára, amelyek az EU piacán is kívánnak elektronikus kereskedelmi szolgáltatást nyújtani, ez érdemi változást nem jelent, tekintettel arra, hogy a magyar szabályok alapján eddig sem kellett áfát fizetniük a külföldre irányuló olyan szolgáltatás után, amely a fenti felsorolásba belefér. A csatlakozás pedig csak azokat a vállalkozásokat érinti ebből a szempontból, akik maguk kívánnak nem EU-beli vállalkozástól elektronikus kereskedelmi szolgáltatást igénybe venni. Más kérdés, hogy a jogalkotónak az áfatörvény jogharmonizációs korrekcióját az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokkal kapcsolatban is el kell majd végeznie, de ez már nyilván a készülő új áfatörvény része lesz majd.

Külön szabályok irányadók az EU-ban arra az esetre, ha a szolgáltatást egy nem EU-beli szolgáltatótól olyasvalaki veszi igénybe, aki nem áfaalany (mert nem végez rendszeres gazdasági tevékenységet). Minthogy a megrendelőtől a módosított szabály ellenére sem lehet követelni az áfát, a bizottság lehetőséget adott az ilyen szolgáltatóknak, hogy egy tetszés szerint megválasztott tagállamban bejelentkezzenek, s az ottani adóhatóság felé maguk számoljanak el az ellenértékbe foglalt áfával. Ez azt jelenti, hogy a nem áfaalany megrendelőtől kapott ellenértéknek a megrendelő országa szerinti áfakulccsal számított részét be kell fizetni a szolgáltató által választott tagállam adóhatóságának. A magyar elektronikus kereskedelmi szolgáltató vállalatokat ez a rendelkezés egészen a csatlakozásig érinti, hiszen a csatlakozást megelőzően ők is "külföldinek" számítanak. A csatlakozást követően azonban már az általános szabályok lesznek irányadók.

Az EU nem változtatott az irányelvnek azon az alapvető felfogásán, hogy az áfa beszedése önbevallásos alapon történik, éppen ezért nem épített ki külön mechanizmusokat annak ellenőrzésére, hogy egy szolgáltató ténylegesen bejelentkezett-e, mielőtt a belső piacra elkezdett volna szolgáltatást nyújtani. A döntéshozókat alighanem az a meggyőződés vezérelte ebben, hogy az európai fogyasztókért folytatott versenyben hosszú távon csak az maradhat talpon, aki a jogszabályi előírásoknak eleget tesz.