BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gyógyítás kapuőreinek tíz éve

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egy 1992-es miniszteri rendelet értelmében az akkori körzeti orvosok a továbbiakban háziorvosként tevékenykedhettek. Az új név szélesebb tartalmi követelményeket és lehetőségeket állított az alapellátásban gyógyító orvosok elé. Az évi 160 millió orvos-

beteg találkozó 90 százaléka ugyanis a háziorvosi rendelőkben történik.

A folyamat 1998. december végén lezárult. Eközben az orvos- és egészségtudományi egyetemeken megalakultak a képzést és továbbképzést segítő családorvosi tanszékek, és megindult a frissen végzett orvosokból is a házi szakorvosok képzése.

A képzés és átképzés legfontosabb eleme az úgynevezett "gate-keeper" (kapuőr) funkciók megvalósítása az alapellátáson belül. Ez sokkal szélesebb cselekvési (diagnosztikus és terápiás) lehetőséget biztosít a háziorvosnak.

Mára már köztudott, hogy az évi mintegy 160 millió hazai orvos-beteg találkozás közel 90 százaléka az alapellátáson belül történik. Ugyancsak ismert az is, hogy a receptírási szokások eltolódtak az alapellátás irányába, ma az összes vény mintegy 80 százalékát a háziorvosok írják fel. Kétségtelen, hogy ezek döntő többsége gyógyszer, azonban nem elhanyagolható mennyiségben rendelnek gyógyászati segédeszközöket az alapellátás részére.

A tízéves folyamat kezdetén indult meg Magyarországon az új gyógyszerek számának ugrásszerű növekedése, amivel az orvostechnikai eszközök, gyó-gyászati segédeszközök nem, vagy csak kismértékben tartottak lépést. Ennek értelmében könnyen érthető az, hogy az átképzési időszak alatt a diagnosztikával és terápiával foglalkozó tanfolyamok elsősorban az új gyógyszerekkel igyekeztek megismertetni az alapellátás résztvevőit. Az orvostechni-

kai eszközök újdonságaival ennek következtében csak 1-1, sporadikusan előforduló, rendszertelen tanfolyam, képzés

foglalkozott.

Nem szabad szó nélkül elmenni a háziorvosok gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-felírási lehetősége mellett sem. Az elmúlt tíz év során ugyanis többször (néha évente többször) változott a térítésköteles gyógyszerek, valamint a gyógyászati segédeszközök felírhatóságának köre. Számos, az alapellátásban gyakran használt gyógyszert vagy gyógyászati segédeszközt csak előzetes szakorvosi véleményt követően lehetett felírni. Ezen a területen jó példa a vizelet elcsöpögését megakadályozó betét felírása, mely urológus szakorvos előzetes véleményéhez kötött, bár ezek a betegek is először háziorvosukat keresik fel panaszukkal.

Az orvostechnikai eszközök közül igen gyakran használjuk a kötszereket. A háziorvossá válással ugyanis a diagnosztikus és terápiás lehetőségek mellett több irányba is kiszélesedett az alapellátási skála. Azaz a háziorvosok is rájöttek arra, hogy egy-egy kötéscsere miatt nem szükséges betegeiket az esetlegesen távoli szakrendelésre elküldeni, maguk is el tudják ezt látni. Különösen fontos ez, hiszen például a gyakori kötéscserét igénylő lábszárfekélyes megbetegedés hazánkban népbetegségnek számít.

Ez a felismerés, valamint a már előbb említett szegényes oktatás okán a Magyar Sebkezelő Társaság (mely több orvosszakma képviselőit tömöríti) több évvel ezelőtt tanfolyamot indított a háziorvosok részére. Ennek legfontosabb célja a modern sebkezelés lehetőségeinek megismertetése.

Az évek során a tanfolyamon a 6884 magyar háziorvos és házi gyermekorvos mintegy egynegyede vett részt. Az ismeretanyag elsajátítását követően az elmúlt évben kérdőívet küldtünk ki a tanfolyamokon részt vett és tanfolyamra még nem járt kollégáknak. Ismeretanyagukat az 1. és 2. ábra mutatja. Az oktatást tovább kell folytatni.

Az orvostechnikai eszközök másik nagy csoportját képezik azok a segédeszközök, melyekkel a háziorvos elsődlegesen a házi ápolás során találkozik. Ilyenek a támbotok, járókeretek, fürdőszobai kiegészítők, mobil WC-k stb. Nagy probléma, hogy ezek rendelése is sok esetben egyéb szakorvos közreműködését igényli. Ez sok esetben hátráltatja a háziorvos-házi ápolási szolgálat közötti gyors és jó kapcsolatot.

Összességében a XXI. század elejére megállapíthatjuk, hogy

a rohamosan fejlődő orvos-

technikai eszközök, gyógyásza-ti segédeszközök labirintusá-ban a jól felkészült (EU-kom-petens) magyar háziorvosok és házi gyermekorvosok jól el tudnak igazodni. Tekintettel az

egyre újabb és újabb eszközök bevezetésére, ezek további szervezett formában történő oktatása, a jobb megismerés és alkalmazás érdekében, maximálisan indokolt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.