Versenyre várnak a távközlési piac szereplői

Felmérések szerint most már minden korosztályban és a hétköznapi élet minden területén a mobiltelefon a fő elektronikus kommunikációs eszköz idehaza is. Jól érzékelhető, hogy töretlenül fejlődik és terjed a mobil az üzleti és az intézményi használatban is. Várható, hogy néhány éven belül a hazai piacokon is tapasztalható lesz a nemzetközi trend: egyre nő a csak mobil elektronikus hírközlést használók száma, s ez meghaladja a vezetékesekét szinte minden alkalmazásban.

Az elektronikus hírközlésben az internet használata még talán egy évtizeden át kivétel marad, mert ez még sokáig elsősorban helyhez kötött eszközökkel történik majd. Ezt a helyzetet erősíti a főleg írásbeli kommunikációs alkalmazások általános terjedése, mint például az elektronikus levelezés, a e-távmunka, vagy az e-kormányzat. A ma még csak a kutatólaboratóriumokban működő, az internet sajátos lehetőségeit teljesen új alkalmazásokkal kihasználó kommunikációs szolgáltatások azonban várhatóan döntően mobillá változtatják az internethasználat módját is.

A mobilalkalmazások általánossá válása tehát egy évtizeden belül nálunk is jól érzékelhetővé, piaci valósággá válhat. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden elektronikus hírközlési hálózat és szolgáltatás területén csökkenne a helyhez kötött, vezetékes szolgáltatások jelentősége. A mobil- és internetszolgáltatások igénybevételének forgalma továbbra is jelentős részben a földbe, folyókba, vagy a tengerbe fektetett kábeleken valósul meg a jövőben is. Ebben nincs változás: a nagy, sok pontot összekötő, illetve országos, vagy interkontinentális távolságok áthidalásának technikai és gazdasági feltételeit a vezetékes hálózatokkal lehet a legjobban megvalósítani.

Mindehhez a fejlődéshez szükséges a piacgazdaság kibontakozása és megerősödése a korábban jogi monopóliumok által dominált, ebből adódóan monopolisztikus piacokon. Leegyszerűsítve szokás a monopóliumok lebontásáról, a piacnyitásról beszélni, ám valójában a piacszabályozás szükségességéről, az állami beavatkozás céljáról és eszközeiről van szó. Röviden szólva, azokon a piacokon indokolt az iparági szabályozás, ahol nem érvényesül a hatékony gazdasági verseny. Ennek hiányát a legfeltűnőbben a szolgáltatók piaci részesedésének mértéke és a versenyhatósági ügyek gazdasági súlya jelzi.

Az európai iparági szabályozásban, s így a magyar parlament által elfogadott új hírközlés-szabályozásban is, azokon a piacokon kell kötelezettségek szabásával korlátozni a domináns vállalkozások szabadságát, ahol a nagy szolgáltatók piaci részesedése még mindig meghaladja a negyven százalékot, és ez várhatóan tartós okok miatt beavatkozás nélkül nem is változna, illetve versenyhatósági eszközökkel nem javítható a helyzet, s a domináns szolgáltatók piaci magatartása versenykorlátozással jár. Az új szabályozás lehetővé teszi majd például, hogy a hatóság csak az egyenlő elbánást követelje meg a domináns szolgáltatótól. Ez az egyszerű kifejezés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a korábbi monopólium az új hálózati szerződés feltételeivel nem okozhat hátrányt a nem saját érdekkörében működő szolgáltató számára. Nem kell tehát a nagyon nehezen megfogható költségmodellezési kötelezettséget előírnia akkor, ha azon a piacon elegendő egy gyorsabban és hatékonyabban ellenőrizhető feltétel teljesítését előírni.

Az EU-tagállamok a piacnyitást elősegítő kötelezettségek következetes kirovásával néhány év alatt elérték, hogy most már patikamérlegen mérhetik a domináns szolgáltatóktól megkövetelhető, fenntartható költségcsökkentést. Például a percdíjakban évente átlagosan már csak egytized eurócentnél kisebb változást - átszámítva 20-25 fillért - kell a hatóságnak kikényszerítenie a domináns szolgáltatók áraiban. Az innováció által lehetővé tett költségmegtakarítás nagyobb részét ugyanis a piaci nyomás hatására kapják meg az előfizetők a szolgáltatóktól. Az említett korszakváltáshoz a kulcs az innováció és a piaci erők érvényesülése, nem a jog. Ezt az uniós szemléletet és szabályozási rezsimet fogja átvenni az új iparági törvény és végrehajtási rendeleteinek rendszere.

Az új ágazati törvény célja az, hogy - átemelve az európai szabályokat a hazai rendszerbe - a hírközlési hatóságnak eszközöket adjon, nem csak hatalmat, hogy a piaci adatok és mércék ismeretében a hatékony verseny kialakulását elősegítse, működését ellenőrizze, s az ellenőrzést finomítsa. Ha a monopóliumok lebontásához szükséges valamennyi szabály alkalmazható lenne már 2004. január első napjától, valóban lényeges változásokat tapasztalhatnánk még e téren. A piacnyitás úgy működhet, ha új szerződéses feltételek és új árak jelennek meg, például érvényesítve az előfizetői szolgáltatóválasztást és a számhordozhatóságot.

A szolgáltatóválasztás azonban még sokáig nem lehetséges több mint másfél millió előfizető számára amiatt, mert korábban - díjkedvezményért cserébe - lemondtak erről a jogukról. Januártól is lényegében tehát csak az előfizetők csekély kisebbsége választhat szolgáltatót a távolsági és nemzetközi hívásokhoz. E kisebbséghez tartoznak a bővítést igénylő vállalkozások és intézmények, továbbá a lakosságnak az a része, amelynek szinte nincs is ilyen hívásokra igénye. A szolgáltatóválasztásról lemondatott vállalkozások határozott idejű előfizetői szerződéseit a törvény egészen augusztus végéig engedi változatlan feltételekkel fenntartani. Emiatt a magas összekapcsolási költségekkel a piacról kiszorított konkurencia még sokáig, majdnem 2004 végéig nem tud eléggé kedvező ajánlatot tenni ezen vállalkozások nagy részének, ha azokat a saját hálózatába bekötve szolgálja ki.

A vezetékes számhordozhatóság még egy éven túl is csak azoknak az előfizetőknek a számára lesz érzékelhető alternatíva, akiket az új szolgáltatójuk képes a saját hálózatába bekötni. Az előfizetői hurok átvétele a monopolszolgáltatótól ugyanis a negatív nagykereskedelmi árrés érvényesülése miatt nem piacképes. A beruházási vonzatok miatt tehát ezen a területen is a sokat fogyasztó előfizetők, a vállalkozások és intézmények számíthatnak új ajánlatokra a következő esztendőben.

A változások többségére, a piaci szempontból legjelentősebb átalakulásra azért kell a piacnak még legalább háromnegyed évet várnia, mert a szabályozási vákuum elkerülésére az első piacnyitó jogszabály, a 2001. évi hírközlési törvény szerinti kötelezettségek még fennmaradnak addig, amíg az új hatóság az új kötelezettségeket az újonnan azonosított domináns szolgáltatókra szabja. Nos, erről a törvényről és a végrehajtásáról már viszont az új törvény általános összefoglalásából is tudható, hogy milyen keveset változtatott a piaci részesedéseken, s persze az előfizetői árakon. A piactorzító beavatkozások közül a legismertebb a nem rászoruló félmillió előfizető egyetemes távbeszélő-szolgáltatással történő bőkezű támogatása. Kifejezetten versenykorlátozó módon ennek költségeit az új szolgáltatókra terhelte a most újjal felváltott régi szabályozás.

További fejlemények várhatók az uniós integrációtól, és a vállalt kötelezettségek végrehajtásától. Hasonlóan a tizenöt tagállamban történtekhez, Brüsszel az elmarasztalható szolgáltatóknál versenyjogi eljárásban, az államigazgatás esetében pedig perek sorozatával fogja elérni a monopóliumok lebontását a hírközlésben is. Mindenkor fő szempont marad azonban a szolgáltatásokat igénybe vevők érdeke, tehát a remélt versenyhelyzet hozama és a kikényszerítés költségének az aránya. Ösztönzőként pedig felállított Brüsszel egy elektronikus hírközlési pénzügyi alapot, ahonnan pályázat útján részesülhetnek az új tagállami vállalkozások is az infrastrukturális fejlesztéseikhez.

A piacnyitás eddigi csekély sikere hátterében egy réges-régi, a róka és a gólya vendégeskedéséről szóló állatmese motívuma sejlik fel. Emlékeznek ugye, a róka lapos tányérban tálalja a levest a gólyának, aki így éhen marad. A viszontvendégségben ő viszont szűk nyakú korsóban kínálja az ételt a rókának, aki szintén éhesen távozik a csakúgy felemás indítékú vendégségből. A mese magáért beszél.