BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejlesztésre szorul a Mafilm

Jelentős külföldi tőke áramolhat hazánkba az áprilisban életbe lépő filmtörvénynek köszönhetően, a beruházási támogatások és az áfa-visszaigénylés lehetősége mellett ugyanis 20 százalékos adókedvezményben részesülnek majd azok a produkciók, amelyek nálunk választanak helyszínt, műtermet, stábot. Ezért is egyre sürgetőbb, hogy korszerűsítsék a Mafilm Róna utcai és fóti telepét.



A Mafilm Róna utcai és fóti telepéhez a fejlesztési koncepció már elkészült, kérdés azonban, hogy mikor kezdődhetnek el a munkálatok. Tolmár Tamás, a Mafilm Rt. vezérigazgatója lapunknak elmondta: a három évre tervezett, két lépcsőben megvalósuló fejlesztés több mint hatmilliárd forintba kerül. Ahhoz, hogy még több külföldi bérmunkát kapjon hazánk, szükség van egyebek mellett két korszerű, mintegy 3000 négyzetméteres műterem kialakítására. Az ÁPV Rt. többségi tulajdonában lévő, három kisebb céggel rendelkező társaság a magyar filmpiac meghatározó szereplője, a legnagyobb és legtapasztaltabb filmes szolgáltatócég, jelentős szakmai múltja miatt főként a külföldi megrendelők számára jól hangzó márkanév.

Tolmár Tamás szerint a tavalyi év volt a mélypont, kevés külföldi - főként amerikai - filmes választotta a 2003-ban 80 milliós nyereséget produkáló Mafilmet. Tavaly csak az első fél évben készültek hazánkban külföldi produkciók, a legnagyobb a Hallmark Entertainment által gyártott Az oroszlán télen című televíziós film volt. Összehasonlítva: 2002-ben összesen kilencmilliárd forint - azaz háromszor nagyobb összeg - áramlott be nemzetközi bérmunkákból, mint egy évvel korábban. Tolmár Tamás szerint a 2001. esztendő volt a csúcspont: akkor olyan produkciók készültek Magyarországon, mint a Napoléon vagy az I Spy.

A mintegy 27 ezer négyzetméter alapterületű Róna utcai bázison tavaly már történtek kisebb-nagyobb munkálatok: 128 millió forintból egyebek mellett kialakítottak egy műtermet, és felújítottak két épületet. A telep rendezési terve újabb épületek felépítését teszi lehetővé, így növelhető a Mafilm által használható és bérbe adható műhely- és raktárterület, kialakítható egy új médiagyártó hely. A fejlesztésekre több mint egymilliárd forintra lenne szükség.

Ennél nagyobb beruházást igényel az 5000 négyzetméteres szabadtéri díszlettel büszkélkedő fóti telep, ahol körülbelül ötmilliárdos korszerűsítést terveznek. A meglévő két, 1050 négyzetméteres stúdió, valamint a kiszolgáló létesítmények a közel harmincéves használat alatt elavultak, ezért ezeknek a létesítményeknek a felújítása a legfontosabb feladat, felépülne itt egy új filmgyártó részleg is.

A fejlesztések által jelentősen nőne a kereslet a két telep iránt, és így előkelő helyre kerülhetne hazánk azon a listán, amelynek vezetői jelenleg a csehek, a románok és a horvátok. Az idei nyárra már vannak konkrét munkák: minket választott például a Hallmark Entertainment, amely egy Dickens-adaptációval rukkol elő, a mozgóképtörvénynek, a sikeres pályázatoknak köszönhetően pedig újra feléled a televíziós játékfilm, így a hazai alkotók is többet dolgozhatnak majd a várhatóan 2006-ra megújuló stúdiókban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.