BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Váratlan adószigorítás Angliában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A brit kormány azonnali hatállyal egymilliárd fontos adókedvezményt vont meg az ország filmiparától, mondván, hogy a kedvezményt biztosító rendelkezés jogi kiskapuként is felhasználható volt. A döntés számos produkció elkészültét veszélyezteti. Az utolsó pillanatban menekült meg a tízmillió font költségvetésű A libertinus című film, amelynek társproducere, John Malkovich éles szavakkal támadta a kormányzati határozatot. A színész-rendező elsősorban azt nem érti, miért nem lehetett kivonni a döntés hatálya alól az előkészületben lévő filmeket, amelyekre már pénzt költöttek.

John Malkovich elmondta, hogy a Johnny Depp és Samantha Morton főszereplésével forgatott II. Károly király egyik udvaroncának kicsapongó életét bemutató filmen már hét éve dolgoznak. Miután a több millió fontos szerződéseket egyik napról a másikra törvénytelennek nyilvánították, úgy nézett ki, hogy nem lesz pénz a stáb kifizetésére. A produkciót az mentette meg, hogy Man szigetének filmbizottsága 25 százalékos részesedést vállalt. Gyors átszervezések után a filmet a héten kezdték el forgatni - igaz, nem Angliában, hanem a sziget új stúdiójában. Azt ugyan Malkovich is elismeri, hogy a kedvezmények rendszerével visszaéltek csalók, de szerinte most a fürdővízzel a gyereket is kiöntötték.

Ez a rendelkezés okoz átmeneti nehézségeket a Sorstalanság produkciónak is. A világhírű magyar operatőr, Koltai Lajos december közepe óta forgatja első játékfilmjét, a Sorstalanságot, a munkálatok eddig a tervek szerint folytak. Mivel az angliai adókedvezmény megszűnése váratlanul ért mindenkit, így a Sorstalanság alkotóit is, ezért valószínűleg áthidaló kölcsönt vesznek fel. Koltai Lajos nem szeretne hosszabb időre leállni a forgatással, amelyhez éppen ilyen, téli időre van szüksége. (BÁ-EE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.