BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adóelképzelések: koalíciós szakítópróba

A koalíció felmondását jelentené, ha az MSZP az SZDSZ-t megkerülve a Fidesszel szavazná meg az adótörvényeket, így a többi közt az MSZP javasolta 48 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot a felső fizetési kategóriában - jelentette ki pénteken Horn Gábor. A MeH szabad demokrata államtitkára úgy látja, olyan súlyú kérdésekről van szó, hogy azokban egyik párt sem léphet a másik rovására, és nem tart attól, hogy a szocialisták valóban a Fidesz szavazataira számítanának. Katona Béla, az MSZP-frakció helyettes vezetője Hornéval azonos tartalmú nyilatkozatot tett az ügyben. Vagyis: az MSZP - hasonlóképp az SZDSZ-hez - felbontaná a koalíciót, ha adóügyekben az SZDSZ a Fidesszel szavazna együtt. A Fidesz szerint Medgyessy Péter és a kormány választási ígéretei ellenére nem tesz lépéseket az adó- és járulékcsökkentés érdekében, csupán a szavak szintjén áll a terhek mérséklése mellett. Az MSZP szóvivője, Nyakó István válasznyilatkozatában kifejtette: minden véleményt érdeklődéssel fogadnak, de megvalósítani a saját programjukat fogják, az adók pedig jövőre tovább csökkennek. (Nszab. júl. 17., 1., 6. old., MH júl. 17., 4. old., júl. 19., 4. old., NSZ júl. 17., 3. old., júl. 19., 4.old., MN júl. 17., 1., 3. old., NG júl. 19., 3. old.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.