BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vége van a "Lánchídnak"

Megszűnt az állami kamattámogatás mellett működő Lánchíd faktoringprogram. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a támogatási források csökkenése miatt csak a 2005. július 20-ig megkötött faktoringszerződésekre folyósít kamattámogatást.

A tárca a 2003 szeptemberében indult konstrukció keretében az első év végéig kétszáz, tavaly 473, az idén július 20-ig pedig mintegy 350 millió forint támogatás kifizetésére vállalt kötelezettséget. A program résztvevőinek száma - a kezdeti felfutás után - stabilan közel négyszáz vállalkozó. Vagyis ez azt jelenti, hogy a közreműködőként részt vevő mintegy negyven faktorcég a korábban is faktoráló ügyfeleinek beléptetése után a kedvező feltételek ellenére sem tudta szélesebb körben elterjeszteni a konstrukciót.

Fejlett gazdaságokban a hosszú határidőre fizető vevőknek szánt szállítások kifizetését áthidaló finanszírozás egyik legelterjedtebb formája a faktorálás. Az ezt végző pénzügyi intézmény viszonylag alacsony kockázat mellett tudja versenyképes áron hitelben részesíteni a vállalkozásokat.

A hazai, általában forráshiányos kisvállalkozások még inkább rá lennének szorulva a faktorálásra, de a GDP-hez viszonyítva negyedannyi faktorügylet köttetik Magyarországon, mint az EU-ban. Ennek fő oka valószínűleg az, hogy a faktoringszolgáltatások nem tudtak eljutni a vállalkozások széles köréhez. (MK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.