BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mahler-ünnep első alkalommal

Gustav Mahler újító szellemű karmester és zeneszerző volt, életében (1860-1911) szélsőséges érzelmeket váltott ki, a legtöbben vagy lelkesedtek érte, vagy elutasították. Tíz szimfóniájával eredeti, újszerű hangzásvilágot teremtett. Ráadásul a magyar zenei életben jelentős érdemeket szerzett, amikor 28 évesen a Magyar Királyi Operaház igazgatója lett. "Gigászi küzdelmet folytatott, hogy az azelőtt provinciális intézményben Európa egyik legszínvonalasabb operatársulatát hozza létre. Ez sikerült is: így mondhatta az idelátogató Johannes Brahms, hogy Budapestre kell utaznia annak, aki szép Mozart-előadást akar hallani" - ezt Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zeneigazgatója, a szeptember 6-án kezdődő első Budapesti Mahler-ünnep művészeti vezetője vallja.

Szeptember 6-án és 8-án Mahler II. (c-moll, Feltámadás-) szimfóniája csendül fel a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Hangversenyteremben, 7-én és 9-én pedig a Fesztiválszínházban hallható a Dal a Földről kamarazenei változata, ez utóbbi két koncertet Tihanyi László Mahler csodakürtje című darabja nyitja. Mind a négy estén Fischer Iván vezényli a Budapesti Fesztiválzenekart, amelylyel kitűnő külföldi szólisták lépnek fel. Kiállítás is nyílik 6-án a Művészetek Palotájában Eljön az én időm címmel, a tárlat Mahler életét és munkásságát mutatja be a párizsi Gustav Mahler Zenei Archívum anyagából és rendezésében. Az archívum alapítója, Henry de la Grange előadást is tart aznap Budapesten.

Mint a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója, Körner Tamás a Világgazdaságnak elmondta: a Budapesti Mahler-ünnep költségvetése 80 millió forint, ennek körülbelül háromnegyedét a BFZ fedezi. A programsorozatot támogatja a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a fővárosi közgyűlés idegenforgalmi bizottsága, a budapesti Francia Intézet, az Olasz Kultúrintézet és a Vodafone, a támogatók összesen körülbelül 20 millió forint hozzájárulást nyújtanak. Emellett a társszervező Művészetek Palotája ingyen adja a helyszínt, valamint a szintén társszervező Bartók rádió térítésmentesen ad reklámidőt, és fedezi a 6-án és 8-án a BFZ-vel fellépő Magyar Rádió Énekkara honoráriumát. Ezen támogatások értéke együtt körülbelül 12-13 millió forint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.