Séta a mellrák ellen rózsaszín karkötővel
Negyedik alkalommal rendezik meg majd október folyamán a rózsaszínűre kivilágított Lánchídon azt a sétát, amely a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet - mondta Körtvélyes Éva, a rendezvény egyik szervezője.
A rózsaszín a mellrák elleni küzdelem nemzetközi színe. Ezért a szervezők idén egy rózsaszín karkötőt is árulnak majd, amelynek bevételéből a mellrák elleni küzdelmet és a felvilágosítást támogatják.
A mellrák ugyanis legyőzhető, ha időben felismerik, akkor 90 százalékos hatékonysággal gyógyítható - mondta Körtvélyes Klára azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Lánchídi séta előkészületeiről beszéltek a szervezők. (MR)