BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyitnak az orosz régiók felé

Mintegy másfél éves kivárás után tegnap megnyílt a Moszkvai Kereskedelmi Képviselet első regionális irodája Jekatyerinburgban. Az alképviselet nyitására állami küldöttség is kiutazott Szverdlovszk megyébe, vezetője Gilyán György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára, aki egyben a keleti gazdasági Kapcsolatok fejlesztéséért felelős kormánybiztos is. Az állami küldöttség mellett négynapos látogatást tesznek magyar cégek is.

A mintegy huszonöt vállalkozás számára a Moszkvai Kereskedelmi Képviselet és a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési kht. szervezett programokat, a többi között üzletember-találkozókat részint Jekatyerinburgban (16-án), részint Cseljabinszkban (17–18-án). Előzetes felmérések alapján az orosz partnerek elsősorban élelmiszerfeldolgozó-, gép-, vegy-, textil- és élelmiszeripari, valamint idegenforgalmi profilú vállalatokkal szeretnék felvenni a mostani látogatás során is a kapcsolatot, tudtuk meg Kaszics Miklóstól, az ITDH illetékes szakértőjétől. Az iroda ugyan formálisan nem az ITDH külföldi irodája, ám a közhasznú társaság szakmai támogatásával is tevékenyen hozzájárul annak munkájához. A cél egyértelmű: csökkenteni a magyar–orosz kapcsolatok Moszkva-centrikusságát, levinni a kontaktusokat regionális szintre, s ezzel növelni a magyar jelenlétet, ami elősegítheti kivitelünk fokozódását. Szverdlovszk megyével egyébként élő a kapcsolat, korábban hivatalos delegáció és népes üzletember-csoport látogatott Magyarországra. Az üzleti kapcsolatok fejlesztése iránti kölcsönös igényt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Malév fontolgatja korábban megszüntetett jekatyerinburgi járatának újraindítását. Egyébként a légitársaság is képviselteti magát a mostani látogatáson.

A jekatyerinburgi iroda tevékenységi körzete az Uráli Szövetségi Körzet. A területnek fejlett nehézipara, bányászata, műszer- és vegyipara van, így a késztermékek, feldolgozóipari berendezések kivitele mellett ezen iparágakban, valamint a logisztikában és turisztikában van esélye a magyar vállalatok megjelenésének a régióban. Nagy lehetőséget nyújt például az elavult gázkészülékek, kazánok és egyéb berendezések cseréjében való magyar részvétel. A térségben egyébként fizetőképes a kereslet.

Nagy segítséget jelent a magyar vállalkozók, vállalkozások számára, hogy immár nem csak Budapestről, illetve Moszkvából kapnak segítséget közülük azok, amelyek az oroszországi Uráli Szövetségi Körzetben, ezen belül is Szverdlovszk megyében kívánnak aktivizálódni. Tegnap ugyanis megnyílt az első gazdasági és kereskedelmi súlyponttal működő magyar iroda Jekatyerinburgban. A Moszkvai Kereskedelmi Képviseletnek ez az első regionális (al)irodája, amelynek munkájából a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési kht. (ITDH) is kiveszi a részét. Az iroda vezetője Reppa Gábor, az ITDH térséget kiválóan ismerő szakértője.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.