BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Abszolút tele lesz a főváros

Teljesen megtelhetnek a fővárosi szállodák szilveszterkor. A hotelek közül főként az öt- és négycsillagosak vonzzák a külföldieket. A budapesti szállodák éttermeit a magyarok közül is sokan felkeresik szilveszteri vacsorára. Jobb szilveszter várható, mint egy évvel korábban – jelezte Betegh Sándor, a Magyarországon 24 szállodát üzemeltető, a Danubius Hotels vezérigazgatója. Mint mondta: a fővárosi hoteleik átlagosan 95 százalékban foglaltak. Vidéken elsősorban a gyógy- és a wellness-szállodák telítettek. Míg a fővárosban lévő hoteleket főleg külföldiek töltik meg, addig másutt főleg a hazaikra lehet számítani.
A Danubius külföldi hotelei közül több, a szovátai és marienbadi is telt házas lehet az év utolsó napján. Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke, egyben a Blaguss Utazási Iroda Kft. vezetője jelezte: folyama-tosan kapják a rendeléseket. A budapesti négy- és ötcsillagos szállodákba már nagyon nehéz helyet találni, vidéken pedig elsősorban a kastélyszállók keresettek: Röjtökmuzsajra és Parádsasvárra is sokan igyekeznek. Az idei év egy fokkal jobb volt, mint a tavalyi a szállodák számára. Betegh Sándor hangsúlyozta: a mélypont 2003-ban és 2004-ben volt. Az olcsó repülőjáratoknak köszönhetően azonban az idén új vendégkör is megjelent Magyarországon.
A KSH adataiból kiderül, hogy január és november között a vendégéjszakák száma átlagosan hat százalékkal emelkedett 2004 hasonló időszakához képest. Az éjszakák száma az átlagosat meghaladó mértékben (7–9 százalékkal) bővült a budapesti házakban. A bruttó szobaárbevétel ezzel párhuzamosan 16 százalékos folyó áras növekedést mutat, a fővárosi ötcsillagos egységek esetében pedig 20 százalékos volt az emelkedés. Betegh Sándor szerint jó év elé nézhetnek a szállodák 2006-ban is, ekkor reményeik szerint még jobb áron tudják majd a szobáikat kiadni. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.