Torgyán József visszatér - már csak két évet kell várni
Torgyán József szerint Magyarországon egypártrendszerként működő kétpártrendszer van, amely – bár a kommunizmusnál demokratikusabb – nem sokban különbözik attól. A Hírszerzőnek az egykori politikus azt mondta, a parlamenti pártoknak érdekükben állt az FKGP felszámolása, mert az bármikor kormányzó erővé nőhette volna ki magát, „ezért annyi részre szakították, ahányra csak bírták”. Torgyán József nem kíván beszállni a 2006-os választási harcokba: szerinte az FKGP-be annyi beépített személy került, hogy jelenleg nem tudna tiszta erőt létrehozni, önmagát viszont nem akarja bemocskolni. A volt pártelnök megosztotta velünk prognózisát: 2006-ban valószínűleg a Fidesz győz, 2007-re pedig széles tömegek fogják követelni egy harmadik erő létrejöttét. „Akkor megvizsgálom, milyen állapotok uralkodnak hazánkban, és ha visszatérek, teljesen új erőt hozok létre” - mondta. (Hirszerzo.hu)


