Bravúros zenei sokoldalúság
Oláh Kálmán a hazai zenei élet egyik legelmélyültebb, virtuóz zongoristája és sokoldalú zeneszerzője, aki sokfelé a világon keresett előadóművész. Már 1995-ben megkapta a legjobb szólista díját Belgiumban, majd számos versenyen nyert rangos díjat. Távol-keleti koncertjein rendszeresen ezrek hallgatják őt. Több CD-je a Good International kiadó gondozásában jelent meg és aratott sikert, ezek közül például a Bach-csellószvitek feldolgozásai (Sketches from Bach Cello Suites) az utóbbi évek egyik legeredetibb CD-je, amelyen Oláh Kálmán zongorázott, Mini Schulz bőgőzött. Ám ez a kitűnő album csak rendelésre, hosszú várakozás után szerezhető be Magyarországon – már ha valaki egyáltalán tud a létezéséről.
Kapható azonban itthon is egy nemrég megjelent CD, amelyen hallható Oláh Kálmán: ezen az egyik legfontosabb magyar formáció, a Trio Midnight játszik a világhírű amerikai szaxofonossal, Lee Konitzcal. A felvétel nem előzmény nélküli, hiszen a Trio Midnight On Track című, 2000-ben napvilágot látott lemezén is a neves szaxofonos játszott Oláh Kálmánnal, Egri János bőgőssel és Balázs Elemér dobossal. A négy zenész hatalmas sikert aratott a belgiumi Dinant Jazz Night fesztiválon 2000-ben – az új, Trio Midnight Meets Lee Konitz című album ezen koncert élő felvétele.
A CD négy zenész finom (össz)játékára épül. Igaz, akik ismerik a hazai zenei életet, tudják: a trió tagjai a magyar dzsessz virtuóz képviselői, akik a másfél évtizedes közös zenélés mellett a saját útjukat is járják. Oláh Kálmán a klasszikus zene és a dzsessz világát képes egyéni módon ötvözni, de az ő közreműködésével jelent meg nemrég az első magyar kiadású dzsessz-DVD is, Live in Concert címmel. Ezen a magyar zongorista mellett a Németországban élő szaxofonos, Tony Lakatos, továbbá a remek bőgős, Ron McClure és a Grammy-díjas dobos, Adam Nussbaum játszik.
A trió másik tagja, Balázs Elemér szintén sokféle produkcióban hallható, ő azon kevés dobosok egyike, aki finom technikájával és muzikalitásával tűnik ki. Saját, Balázs Elemér Group nevű együttesében a világ tájairól és Magyarországról származó népdalok és a dzsessz világát ötvözi. Sőt: a Balázs Elemér Group és Dés László nemrég mutatta be a Voces4 Ensemble tagjaival a Contemporary Gregorian Free Jazz Music című produkcióját, amelyen éppen az érzékeny dobos játéka kapcsolódott a legharmonikusabban a gregorián dallamokhoz.
Saját együtteseik mellett az utóbbi időben örvendetes módon ismét többet játszanak együtt hárman, s az új CD jól érzékelteti, hogy fogékony, képzett, virtuóz dzsesszzenészekre jótékony hatást gyakorolnak a más területekre tett „kirándulások” is. A Trio Midnight új albumában nincs semmi extravagancia, itt senki nem fitogtatja öncélúan a zenei tudását. Lee Konitz leheletfinoman és kristálytisztán játszik, s ugyanilyen könnyeden, sallangmentesen muzsikál a 80 felé közelítő mesterrel a három magyar előadó is. A standardok mellett Lee Konitz két saját szerzeménye is hallható a rajta – 72 perc tiszta örömzene ez a kiadvány. Aki pedig élőben szeretné hallani a Trio Midnight három zenészét, február 9-én megteheti ezt: a Merlin Jazzklubban élő koncertfeltével lesz a zenekarról készülő portréfilmhez.
Trio Midnight Meets Lee Konitz, NetAktív Records, 2005
A Trio Midnight koncertje február 9-én 21 órától: Merlin Jazzklub, a jegyek 1200 forintba kerülnek


