Katasztrófa Hejcénél - valóságos csoda, hogy van túlélője a balesetnek
Eddig 22 halálos áldozatot azonosítottak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce közelében, ahol csütörtökön este lezuhant egy szlovák katonai repülőgép - foglalja össze a híreket a Magyar Rádió. Egyelőre bizonytalan, hányan utaztak a gépen, de a hivatalos közlemény szerint 43 utas volt a fedélzeten, többségük Koszovóból hazatérő békefenntartó katona. A 43 utas közül egy ember élte túl a szlovák katonai repülőgép tragédiáját. Csütörtökön este fél nyolc után a magyarországi Hejce közelében lezuhant AN24-es utasai közül 22-nek a holttestét már megtalálták. A szlovák védelmi tárca közlése szerint tapasztalt pilóták vezették a Pristinából Kassára tartó repülőgépet, amely eddig ismeretlen ok miatt csapódott a szlovák határtól tíz kilométerre magyar területen egy hegyoldalba. A baleset körülményeinek vizsgálata folyik. Valóságos csoda, hogy van túlélője a balesetnek. Azt remélik, ha kihallgatható állapotban lesz, tőle többet megtudhatnak majd a történtekről - mondta a televíziónak Lubomir Bulik vezérkari főnök, aki a helyszínen tartózkodik. (Radio.hu)


