Elhunyt Agárdy Gábor Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze, Budapest díszpolgára, Szeged megyei jogú város Pro Urbe díjasa. Pályáját Szegeden kezdte, 1964-től a Nemzeti Színház tagja, később örökös tagja. 1983-ban festőművészként önálló kiállítása volt. Több kitüntetés mellett 1985-ben kapott Kossuth-díjat. Agárdy Gábort hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 84. évében érte a halál. A 37. Magyar Filmszemlén mutatják be Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján készült filmet, amelynek egyik főszerepét Agárdy Gábor játszotta, a film rendezője Iglódi István, aki korábban a Pesti Magyar Színházban vitte színre a nagysikerű művet. Iglódi István, a Pesti Magyar Színház igazgató-főrendező által jegyzett közlés szerint az elhunyt színművész temetéséről később intézkednek. (radio.hu)