BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdekel valakit a Gyurcsány-Orbán párbaj?

Úgy tűnik, megvan a miniszterelnök-jelöltek vitájának időpontja: április 5. Komoly érdeklődés azonban egyelőre nincs, hiszen csak minden negyedik szavazó mondta azt, hogy biztosan megnézné - derült ki a Népszabadság megbízásából szombaton, 600 fő telefonos megkérdezésével készült Medián-felmérésből. Nem mondhatni, hogy óriási érdeklődés övezné a két pártvezér összecsapását. Bár a mostanihoz hasonlóan a Medián a négy évvel ezelőtti kutatásában is csak a szavazók közel fele tartotta szükségesnek, hogy legyen vita a két miniszterelnök-jelölt között, ám akkor 43 százalék, míg most csak a 26 százalék mondta, hogy biztosan megnézné azt a tévében. Legkisebb arányban épp azok, akiknek az elsősorban szólna: a pártpreferenciával nem rendelkező szavazóknak csak bő tizede tartja biztosnak és szűk egyharmada legalább valószínűnek, hogy meg fogja nézni a szópárbajt. (nol.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.