Megkísérelte keretek között tartani Kövér László megszólalásait - megbukott?
Bár formálisan a posztján maradt, a Fidesz-kampány irányítása gyakorlatilag teljesen kicsúszott Rogán Antal kampányfőnök kezéből – értesült a Hírszerző cikke szerint a Magyar Narancs. A lap holnap megjelenő számában megszólaló fideszes források szerint a tavaly augusztustól idén januárig a Fidesz teljes kommunikációját ellenőrzése alatt tartó Rogánnál, akinek engedélye nélkül „tavaly ősszel szinte semmit sem lehetett tenni a pártban”, a szerverbotrány után gyakorlatilag „csak a know-how”, vagyis a párt kampánytervei maradtak. Továbbra is ő irányítja a Szentkirályi utcai kampányközpontot, de sem a Fidesz-kommunikáció tartalmára, sem az aktivisták munkájára nincs hatással.
Pedig tavaly Rogán átvette a teljes irányítást a pártvezetők és a parlamenti frakciótagok megszólalásai felett, amivel a régi gárda számos tagjának érdekeibe belegázolt. Megszüntette Áder bizalmasának, Gyarmati László kabinetfőnöknek a pozícióját; megkísérelte keretek között tartani Kövér László megszólalásait. A kampányt Rogán saját hátország építésére használta; ebben főként a Fidelitasra vagy annak tagságára támaszkodott volna.
A legutóbbi időkig Rogán stabil hátországát jelentő ifjúsági szervezetet Áder János gyakorlatilag kihúzta a kampányfőnök mögül azzal, hogy felkarolta a Rogánhoz eredetileg lojális Szijjártó Pétert. Rogánnak néhány hónapja ezt még sikerült azzal ellensúlyoznia, hogy az egyfajta ellen-Fidelitasként zászlót bontó Fidesz Ifjúsági Tagozat élére saját kádere, Loppert Dániel került, ám az új tagozat az elmúlt hónapokban gyakorlatilag megbukott. Megnyert ügybe bukott bele? A szerverügy nem úgy indult, hogy abban Rogán fog megégni, hiszen február 3-án nem a párt, pláne nem a Szentkirályi utcai kampánycsapat, hanem a Fidesz-frakció szerveréről hatoltak be az MSZP kampányanyagait tervező Relatív Kft. reklámügynökség informatikai rendszerébe. Áder János azonban nem volt hajlandó elvinni az adatlopásért a balhét; a botrány kirobbanását követő elnökségi ülésen a frakcióvezető és Pelczné Gáll Ildikó élesen támadta Rogánt; ez megnyitotta a gátakat, és a harag a kampányfőnökre zúdult. Az a tény, hogy a botrány nyomán felfüggesztett munkatársak közül kettő Rogán környezetéhez kötődik (a harmadiknak nem volt politikai pozíciója), arra enged következtetni, hogy a dokumentumok letöltését a kampányközpontból rendelhették el. (hirszerzo.hu)


