Orbán Hitlert idézte
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a Nap-keltében megerősítette azt a lapértesülést, hogy Orbán Viktor a Mein Kampfból idézett a párt hétvégi kongresszusán, de mint mondta, az elnök csak az egyik napilapra utalt vissza, amelyben valamikor a hétvégén megjelentek ezek a szavak.
„Kedves barátaim, hogy megvilágítsam nektek az MSZP politikáját, a legjobb, ha a következő idézetet hozom elő a Mein Kampf-ból: ''a gyűlölet a legalapvetőbb emberi érzés, a gyűlöletre kell alapozni a politikát, és a gyűlölettel kell megsemmisíteni az ellenséget''. Az MSZP politikája erre alapul, így akarja megsemmisíteni a Fideszt” – hangzott el szombaton.
Szijjártó ugyanakkor cáfolta, hogy Orbán Viktor idézete komoly megütközést váltottak ki a hallgatóság soraiban. A tudósítások szerint a Fidesz első embere azért nyúlt Adolf Hitler művéhez, hogy szemléltesse az MSZP gondolkodásmódját. A politikus szerint ugyanis párhuzam vonható a nemzeti szocializmus és a nemzetközi szocializmus között: míg az előbbi faj-, utóbbi osztályalapon gyűlöl. (hirado.hu)


