Útdíj Budapesten: Jó lehet az íróasztalnál kitalált rendszer, ha...
Néhány éven belül még nem kell útdíjat fizetni Budapesten, de a tervek már megvannak: a főpolgármesteri kabinet a minap bólintott rá arra az előterjesztésre, amely szerint útdíjat szednének, illetve bizonyos főútvonalakat egy sávval szűkítenének a gépjárművek kiszorítása és a környezetvédelem szempontjainak érvényesítése céljából. Ám realitássá csak akkor válhat az elképzelés, ha az előfeltételek teljesülnek: az M0-s körgyűrű „bezáródik”, és megépül a tervezett két Duna-híd – tájékoztatta lapunkat a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya.
Mielőtt bevezetné a főváros az útdíjat, indokolt lenne a szolgáltatást fejleszteni, például kibővíteni a P+R parkolási rendszert, az elővárosi vasutat és a belvárosi tömegközlekedést minőségi értelemben is lényegesen javítani – nyilatkozta Cselovszki Zoltán, az Új Budapest Központ vezetője. Hozzátette: az útdíjat bevételoptimalizálási szempontból is figyelembe kell venni, hiszen például az ígéretek szerint 2007 végével megszűnő iparűzési adó miatt kieső bevétel egy részét elméletileg pótolhatná.
Egyetért a törekvésekkel Berényi János, a Közlekedéstudományi Intézet kutatója, aki szerint Budapestnek rendkívül rosszak a közlekedési adottságai. Ám csak akkor szabad bevezetni az íróasztalnál kitalált ötleteket, ha a feltételeket is megteremtik hozzá. Érzékeny rendszer, s nem lehet súlyos következmények nélkül megváltoztatni egy elemét. Alternatívák felkínálásával lehet társadalmilag elfogadható korlátozásokat bevezetni.
Évekkel ezelőtt hozzá kellett volna kezdeni a fővárosi közlekedési problémák megoldásához – véli Fleischer Tamás, a Világgazdasági Kutatóintézet kutatója. Szerinte nem állja meg a helyét az az elmélet, hogy csak akkor lesznek időszerűek a változtatások, ha megépülnek az elkerülő utak vagy a mélygarázsok, mert ideális állapotok sohasem lesznek. Nem az autóknak kell helyet csinálni Budapesten, azt kell elérni, az embereknek kellemes legyen itt tartózkodni. BJ–BR
Olvassa el a témáról szóló jegyzetünket is.


